FőképA dolog valahol még 1980-ban kezdődött a new wave idején. Angliában négy fiatal összeállt és színtiszta elektronikus muzsikát kezdett játszani. Pár év elteltével aztán – ahogy csiszolódott a stílus és jöttek a sikerek – már ők váltak ennek az irányzatnak az egyik legfőbb képviselőivé.

Elérkezett az 1986-1987-es év, a Black Celebration és a Music for the Masses album. Úgy ítélem meg, hogy ez a két lemez hozta meg nekik a világsikert, hiszen még a csapból is az „A Question of Time”, a „Never Let Me Down Again”, a „Behind the Wheel” és a „Strangelove” szólt.

Ekkor már nem lehetett szó nélkül elmenni sem az együttes, sem az általuk teremtett stílus mellett. És minderre tett még rá egy lapáttal a 101 koncertlemez, illetve az amerikai turnéról készült film.

Aztán elérkeztek a ’90-es évek, és ez úgy gondolom elég markáns és mélyreható változásokat hozott, amelyekkel mind a mai napig nem igazán tudok megbarátkozni, az azonosulásról meg inkább ne is beszéljünk.

A Depeche Mode zenéje egyre inkább a konvencionális pop irányába tolódott, így nem csoda, hogy Alan Wilder – aki eleddig zeneileg meghatározó figurája volt a bandának – 1995-ben távozott az együttesből.

A Depeche Mode mindezek következtében szinte mindenkihez tudott szólni a „kockázatok és mellékhatások nélkül fogyasztható” zenéjével, viszont úgy vélem nagyon sokan el is fordultak tőlük és megmaradtak a régebbi albumok mellett, talán arra várva, hogy valamikor majd csak „felébred” a zenekar.

Ennek első jelei a 2005-ös Playing the Angel-en már megmutatkoztak. Mind a srácok, mind a producer részéről igény mutatkozott arra, hogy visszanyúljanak a kezdeti hangzásvilághoz és onnan pár dolgot felhasználva készítsék el az albumot.
Ez olyannyira bevált nekik, hogy ez a folyamat tovább él a Sounds of the Universe-en.

Méghozzá olyannyira, hogy az egész albumon meghatározó szerepet kapnak a régi elemek, ám Martin Gore-nak „köszönhetően” a ma már talán nyersnek, durvának ható futamok nagyrészt elveszítették az erejüket és átlagossá vagy átlag alattivá váltak.

Nem igazán értem ezt az egészet egy olyan lemez esetében, amely zeneileg valamilyen szinten folyománya az előzőnek.
A Playing the Angel-en olyan szinten lett belepaszírozva a kommersz popba minden a régmúltból előszedett dolog, hogy csak az első lemezeket ismerő hallgatók kapták fel a fejüket.

De ha ezután csinálok egy lemezt, ami nem nyomokban, hanem teljesen erre építkezik és továbbra is „megerőszakolom” az egészet, akkor zeneileg ott ette meg a fene az egészet. És itt sajnos két kivételtől eltekintve erről van szó.

Az egyik mindjárt a Sounds of the Universe-t még a megjelenése előtt reklámozni hivatott „Wrong”, amely hallatán még azok is izgalomba jöttek, akik 1990 óta nem hallgattak Depeche Mode-ot.
Bevallom, én is abban reménykedtem, hogy végre egy húzós, slágeres, kicsit régi vágású, de azért a kor szellemének megfelelő elektronikus zenét fogok hallani.

A másik ilyen a „Peace”, amely zeneileg meg is felelne hellyel-közzel a fentieknek, azonban a lassított felvétel tempójú ének nálam nagyjából tönkre is vágta ezt a nótát.

Mindezek ellenére akinek tetszik és bejön az a zene, amit a banda 1993 óta produkál, az biztosan nem fog csalódni a Sounds of the Universe-ben. Akik meg ismét csalatkoztak, azok - velem együtt - továbbra is várhatják a csodát...

(A Depeche Mode 2009. június 23-án és 2010. január 11-én Budapesten koncertezik.)

Az együttes tagjai:
David Gahan - ének
Martin Gore - billentyű, gitár, ének
Andrew Fletcher - billentyű, vokál

A lemezen elhangzó számok listája:
1. In Chains
2. Hole to Feed
3. Wrong
4. Fragile Tension
5. Little Soul
6. In Sympathy
7. Peace
8. Come Back
9. Spacewalker
10. Perfect
11. Miles Away/The Truth Is
12. Jezebel
13. Corrupt

Diszkográfia:
Speak & Spell (1981)
A Broken Frame (1982)
Construction Time Again (1983)
People Are People (1984)
Some Great Reward (1984)
The Singles (81-85) (1985)
Catching up with Depeche Mode (1985)
Black Celebration (1986)
Music for the Masses (1987)
101 (1989)
Violator (1990)
Songs of Faith and Devotion (1993)
Songs of Faith and Devotion Live (1993)
Ultra (1997)
The Singles (86-98) (1998)
Exciter (2001)
Remixes 81-04 (2004)
Playing The Angel (2005)
The Best Of Depeche Mode Vol. 1 (2006)
Sounds of the Universe (2009)

Filmográfia:
The World We Live In And Live In Hamburg (1985)
Some Great Videos (1986)
Strange (1998)
101 (1989)
Strange Too (1990)
Depeche Mode: Devotional (1994)
The Videos 86>98 (1998)
Some Great Videos 81>85 (1998)
One Night In Paris: The Exciter Tour 2001 (2002)
The Videos 86>98+ (2002)
Touring The Angel: Live In Milan (2006)