FőképA hangzásában ízig-vérig amerikai zenekar 1995. november 24-én alakult, és kezdetben csupán KoRn, Rage Against the Machine, Pearl Jam és Alice in Chains feldolgozásokat játszottak.

1996 novemberében megjelent debütáló albumuk, a Tormented, amin a Pantera és a Sepultura hatása érezhető.
Ebben az időben együtt koncerteztek a Limp Bizkittel, akikkel a későbbiekben is tartották a kapcsolatot. Különösen a frontember, Fred Durst volt nagy hatással a zenéjük alakulására.

1999-ben megjelent második lemezük, a Dysfunction, ami meghozta a sikert számukra (Amerikában több mint kétmillió példányt adtak el belőle). Ebben valószínűleg közrejátszott az is, hogy ekkoriban élte fénykorát a nu-metal, és ez a lemez bizony már ebben a szellemben íródott.

A 2001-ben megjelent a harmadik nagylemez, a Break the Cycle, amivel elkezdtek eltávolodni a nu-metaltól.
A végeredmény tekintetében azonban még a kritikusok sem tudtak megegyezni. Szóba került az alternatív metal, a szülőbarát poszt-grunge, illetve a soft rock. Ennek ellenére (vagy éppen ezért) több mint hétmillió példányt adtak el belőle, ami egyértelműen meghozta számukra a nemzetközi ismertséget.

2003-ban világkörüli turnén voltak, és még ebben az évben kihozták negyedik nagylemezüket, a 14 Shades of Grey-t.
2005-ben megjelent ötödik nagylemezük, a Chapter V, amivel szintén komoly sikereket értek el. A következő években nem készítettek nagylemezt, de kiadtak egy videoklip-válogatást és egy válogatás CD-t.

És máris elérkeztünk 2008-hoz, amikor is megjelent a zenekar hatodik stúdiólemeze, a The Illusion of Progress, ami minden eddiginél belassultabb, depressziósabb darab, és szerintem meglehetősen populárisra sikeredett.
Persze ez nem probléma, de az már igen, hogy egyetlen dalt sem tudok kiemelni a többi közül, ami valamiért felkeltette az érdeklődésemet, vagy megmaradt bennem az után is, hogy kivettem a lemezt a lejátszóból.
Pedig a fiúk mindent elkövetnek annak érdekében, hogy tudásuk legjavát nyújtsák.

Az énekes, Aaron Lewis egy nyilatkozatban azt mondta, hogy ezúttal szerették volna elkészíteni eddigi legőrültebb, legzúzósabb és legkeményebb hangzású hard rock albumukat, amivel újabb rajongókat szerezhetnek.
Hát, a végeredményt hallgatva ez nem igazán sikerült nekik, hiszen a The Illusion of Progress minden lett, csak hard rock nem. Legalábbis szerintem.

Ha mindenképpen kategorizálnom kéne, sokkal inkább valamiféle nagyon-nagyon belassult, némi bluesos és pszichedelikus beütésű poszt-grunge lenne az a címke, amit ráaggatnék. Az ilyen zenét én elsősorban borongós, esős őszi-téli estéken ajánlanám hallgatásra, amikor már úgysem sokat árthat egyébként is nyomott hangulatunknak.

Az együttes tagjai:
Aaron Lewis - ének, gitár
Mike Mushok - gitár
Johnny April - basszusgitár, háttérvokál
Jon Wysocki - dob, ütőhangszerek

Közreműködők:
Johnny K - hammond orgona, zongora
John Pirruccello - gitár
Rick Barnes - gitár
Stevie Blacke - vonós hangszerek

Vernard Burton - ének
Emoni Wilkins - ének
Sharlisa Brooks - ének
Zita Smith - ének
Lajuanese Robertson - ének
Carya Holmes-Brown - ének

A lemezen elhangzó számok listája:
1. This Is It
2. The Way I Am
3. Believe
4. Save Me
5. All I Want
6. Pardon Me
7. Lost Along The Way
8. Break Away
9. Tangled Up In You
10. Raining Again
11. Rainy Day Parade
12. The Corner
13. Nothing Left To Say

Bónusz:
14. It`s Been Awhile (koncert)
15. Schizophrenic Conversations (koncert)

Diszkográfia:
Tormented (1996)
Dysfunction (1999)
Break the Cycle (2001)
MTV Unplugged (2002) - DVD
14 Shades of Grey (2003)
Chapter V (2005)
Staind: The Videos (2006) - DVD
The Singles 1996-2006 (2006) - válogatás
The Illusion of Progress (2008)
Staind (2011)