Főkép

Az idei év legütősebb death metal lemezei közé - számomra is meglepő módon - ezennel az Amon Amarthot is besorolom. Azért mondom, hogy meglepetés, mert bár eddig is ismertem a svéd vikingek zenéjét, ám korábban még sosem fogott meg ennyire, leszámítva talán az élő fellépésüket a Dimmu Borgir előtt.

A Twilight of the Thunder God hozzájuk mérten is szép teljesítmény: a zene komplexebbnek tűnik, ráadásul profin van kitalálva és tálalva.

A rájuk jellemző komor és emelkedett hangulat megmaradt, de a kemény alapra a jó skandináv hagyományoknak megfelelően még több dallam érkezett, aminek köszönhetően kicsit könnyebben emészthető, és még inkább szerethető az anyag annak ellenére, hogy lehengerlően brutális. Ez nem feltétlenül az eszeveszett tempóknak köszönhető, és annyira nem is ez a jellemző, sokkal inkább annak, hogy a zenészek nagyon feszesen és mintha kegyetlen dühvel játszanának, amit az énekes öblösen ordítozó, mélyen hörgő hangja fejel meg.

A zenei alaphoz hasonlóan hihetetlen erőt és energiát közvetít ez a hang. Még vikingnek sem kell lennem, de ha ez a hang szólítana a harcba, azt hiszem gondolkodás nélkül törnék előre a csatamezőn. Mellesleg a viking metal, mint olyan számomra nem annyira vonzó önmagában, és néhány nagyon cikis banda miatt némileg idegenkedem is tőle, de itt ez is abszolút hitelesnek mondható, és még e nélkül is annyi értéket hordoz, hogy ezt leszámítva is van benne mit szeretni.

Sok más hasonló stílusú alapmű mellett ez a lemez is lehetne konkrét példázata annak a ténynek, hogy létezhet a nyers erőnek és a brutális mélységeknek, valamint az epikus magasságokba törő dallamoknak élvezhető kombinációja.

A lemezt nyitó címadó dal a legerősebb a korongon. Ez a tempós és sodró lendületű dal is duzzad az energiától, és egy rettentő fogós dallammal van megáldva, ami már elsőre leül az emberben. Remekül eltalált a doomosan őrlő „Guardians of Aasgard” is, akárcsak a harcias „Varyags of Miklagaard”, a tipikusan svédekre és leginkább a Hypocrisyre jellemző „Tattered Banners and Bloody Flags”, és a monumentális magasságokat döngető „The Hero”.

Az album többi darabja is teljesen rendben van, és néha a dalokon belül is meglepően jó részekre bukkan az ember. Ilyen például a „Live for The Kill” végén található vonós betét, amit maguk Apocalypticáék adnak elő.

Az Amon Amarth zenéje alapvetően igencsak hatásvadász, de tény, hogy a célját így is eléri. A skandináv death metal elemeit nagyon ügyesen kihasználják és keverik, amihez hozzátéve egyéniségüket és stílusukat, ezúttal teljesen érett és egyedi produkciót nyújtanak.

Az együttes tagjai:
Johan Hegg - ének
Olavi Mikkonen - gitár
Johan Söderberg - gitár
Ted Lundström - basszusgitár
Fredrik Andersson - dob

Közreműködők:
Lars Göran Petrov - ének
Roope Latvala - gitár
Apocalyptica - csellók

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Twilight of the Thunder God
2. Free Will Sacrifice
3. Guardians of Asgaard
4. Where Is Your God?
5. Varyags of Miklagaard
6. Tattered Banners and Bloody Flags
7. No Fear for the Setting Sun
8. The Hero
9. Live for the Kill
10. Embrace of the Endless Ocean

Diszkográfia:
Sorrow Throughout the Nine Worlds EP (1996)
Once Sent from the Golden Hall (1998)
The Avenger (1999)
The Crusher (2001)
Versus the World (2002)
Fate of Norns (2004)
Wrath of the Norsemen (2006) DVD
With Oden On Our Side (2006)
Twilight of the Thunder God (2008)

Surtur Rising (2011)
Deceiver of the Gods (2013)