FőképValahányszor megnézem egyik kedvenc filmemet, a Moulin Rouge!-t, mindig Puccini hasonló témájú, Henri Murger történetén alapuló operája, a Bohémélet jut eszembe.

Noha Luhrmann maga nem említi meg a film ihletéül szolgáló művek között az Észak-Amerika színpadain második leggyakrabban játszott operát, a párhuzam kétségtelen, hiszen a szegény művészekből és kurtizánokból verbuválódott társaság, a céljaik elérése végett bevállalt önfeladás és prostitúció, a mindent elsöprő szerelem és a tuberkulózis okozta halál tragédiája, ha lazán is, de összeköti e két művet.

Baz Luhrmann ráadásul 1993-ban, nyolc évvel a film premierje előtt az Opera Australia számára színpadra vitte Puccini művének modernizált változatát.

De hogy miért említem éppen e két darabot együtt? Azért, mert a zene nyelvén mindkettő tökéletesen átadja a mélyen megélt érzelmek, elsősorban a szerelem absztrakt valóságát. Az öröm, a szerelemben való kiteljesedés és az elkeseredés hullámzó váltakozása, majd a művek végén a tragédia valóban szívbemarkoló zenei ábrázolása kivételessé teszi mindkét alkotást.

Puccini muzsikája pedig önmagában is páratlan és felülmúlhatatlan. Nem istenien magasztos, mint Wagner mitológiai témájú nagyoperái, hanem az emberi lélek már-már transzcendentális mélységeit adja át - talán elsőre önellentmondásosnak tetsző módon - a maguk kiszínezetlen, csupasz, de épp ettől oly közvetlenül átélhető valóságában.

E muzsikát tolmácsolja egészen csodálatosan a Bertrand De Billy vezette Symphonieorchester des Bayerischen Rundfunks, mely a ma már hagyományosnak mondható élő, de nem közönség előtti operarögzítési technikát alkalmazza. Minden a helyén van a felvételen, a zenekar a lehető legtöbbet kihozza önmagából és a partitúrából is.

Az, hogy minderre Anna Netrebko tündöklő Mimije és Rolando Villazón férfias erőteljességében is érzelmes Rodolfója teszi fel a koronát, egészen rendkívüli ajándék. Őket hallgatva megérthetjük, miért is érdemes hallgatni egyáltalán operát. Ők ketten ténylegesen a műfaj aranykorának fényeit hozzák vissza életünkbe.

Gyönyörű, megindító zene, gyönyörű hangok és előadás. Kell-e több ennél a tökéletes élvezethez? Aligha hiszem.

Előadók:
Anna Netrebko - Mimi
Rolando Villazón - Rodolfo
Boaz Daniel -Marcello
Nicole Cabell - Musetta
Stéphane Degout - Schaunard
Vitalij Kowaljow - Colline

Chor des Bayerischen Rundfunks
Kinderorchester des Stadttheaters am Gärtnerplatz
Symphonieorchester des Bayerischen Rundfunks

Bertrand De Billy

Kapcsolódó írás:Anna Netrebko i Roland Villazón: Duets (CD)