Főkép

A várva várt negyedik nagylemez immár megrendelhető, letölthető az internetről. A nagysikerű „Ennyi csak” és „Nem minden szarka farka” számokkal fémjelzett Forradalom Rt.című legutóbbi albumuk után Kowáék egy nagyon innovatív, újszerű koronggal lepték meg a közönséget.

Ám mielőtt az újdonságokat ecsetelném, nagyon fontosnak tartom megállapítani, amit már sok rajongótól is hallottam. A legtöbben ugyanis a Pimasz Grimasz című első albumot favorizálják, annak ellenére, hogy akkor még szinte hobbizenekarként működött a Vega (természetesen a többit is kedvelik, ez nem kizáró ok).
Az a lemez ugyanis egy egész, egy lelki és szellemi egység, mely mind hangulatában, mind zenei világában egyedülálló.

Az utána kiadott Vegasztár és a már említett Forradalom Rt. számai inkább slágeresek, s persze tartalmasak, mégsem tűnnek olyan mélynek. S most itt az új anyag, a Szemenszedett igazság, tele meglepetésekkel.
Az első felfedezés mégis az, hogy itt megint olyan hatást ér el a zene és a szöveg egysége, mint annak idején a Pimasz Grimasz hallgatása közben. Talán a Szemenszedett igazság borítójára kellett volna ráírni a Vegasztárra felkerült „a második pimaszság” alcímet…

Az első, címadó dal a Vegától megszokott dallamvilágú, akusztikus gitáralapú, szájharmonikával megspékelt szám, melyet viszont egy nagyon új, de már most kedvenccé vált nóta, a „Jövünk, mint a hunok” követ.
Ez ugyanis népzenei alapokon nyugvó, mégis rockos hangvételű dal, amely nagyon jól mutatja, hogy nem kell félni a stílusok ötvözésétől, hiszen a megfelelő kezekben ebből baj nem lehet!

A népies téma az „Új templom épül” című számban tér vissza, ám ott más a hivatása, hiszen ez a lemez leglíraibb dala: „Nem aranyból, nem földből, nem pénzért, nem kőből, valahol a szívemben majd új templom épül…”. Ennek bizonyos szempontból kontrasztja a „Több mint elég”, ami az elejétől a végéig maximumon pörög, és az aktuális társadalmi, globális problémákat dolgozza fel a Vegától megszokott pozitív dallamvilággal.

Érdekesség továbbá, hogy a „Magasban és mélyben” és az „Otthon, édes otthon” című számokban is közreműködik – rap-ben és énekben egyaránt - Anna, az Anna and the Barbies nevű csapat frontembere. A 13-as, „Nincs jobb mint a legjobb” című nótában pedig a Billy Zone két énekese emeli a színvonalat.

A lemezen hallható még két rap-betét Kowától is, tulajdonképpen ezek maguk a hetes és a tizenegyes számok. „Ne hagyd magad 1” és 2 címmel szerepelnek az albumon, és a Kowától megszokott tömör, sűrített tartalmat adagolják belénk. Ennek, s a lemeznek is igen találó befejezése az utolsó szám, a „Hagyd magad”. Vagyis tedd be újra a lemezt, és hallgasd meg többször, mert egyszeri hallgatás után biztosan nem lehet befogadni ezt a rengeteg szellemi anyagot.

A stílus tehát maradt a „zsivány pop”, amely a pop és rock alapok mellett blues, jazz, hip-hop, drum n’ bass és r&b elemeket is vegyít. „Így szép, így jó”, mondhatjuk, akár a legutóbbi lemez egyik számában teszi ezt Kowa.
Egy szám azonban még maradt, amit feltétlenül meg kell említeni, ugyanis egyértelműen az „Ennyi csak”-ot idézi, legalábbis a vidám zenei és pozitív tartalmi elemeket tekintve. Ez a „Minden rendben”.

Végére érve azt hiszem, nem is mondhatok mást én sem, hiszen van egy új banda, a csak fix-tagokból álló Kowalsky meg a Vega (Kowalsky – ének, Jimmy – basszusgitár, ChaCha - gitár, vokál, Tóbi - akusztikus gitár, vokál, Sóder - dobok, sampler), és mindezt koronázza, hogy itt az új lemez, melyet június 5-től a boltokban is megtalálhattok!

Az együttes tagjai:
Kowalsky (Balázs Gyula) - ének
Jimmy (Szórád Csaba) - basszusgitár
ChaCha (Csanádi Krisztián) - gitár, vokál
Tóbi (Zámbó Tamás) - akkusztikus gitár, vokál
Sóder (Vajda Péter) - dobok, sampler

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Szemenszedett igazság
2. Jövünk, mint a hunok
3. Szentimentális bérgyilkos
4. Több mint elég
5. Otthon, édes otthon
6. Megáll az ész
7. Ne hagyd magad 1.
8. Magasban és mélyben
9. Új templom épül
10. Minden rendben
11. Ne hagyd magad 2.
12. Örök törvény
13. Nincs jobb, mint a legjobb
14. Hagyd magad!

Diszkográfia:

Pimasz Grimasz (2003)
Pesti Est Café Koncert (2004)
Vegasztár (2005)
Forradalom Rt. (2006)
Szemenszedett igazság (2008)
5 Év Forradalom (2009) DVD
Ötcsillagos (2010)