FőképFredrik Nordström elismerten tehetséges svéd producer, olyan albumokkal a háta mögött, mint az In Sorte Diaboli (Dimmu Borgir) , a Rise of the Tyrant (Arch Enemy), Clayman (In Flames), és még hosszan sorolhatnám a jól ismert címeket.

Ezzel persze nem állítom, hogy akkora jelentőségű figura lenne, mint annó Scott Burns volt, de ígéretes fazon, aki jelenleg Európa egyik legjobb producere.

Ráadásul zenél is a szentem, és ilyen minőségében fontos szerepe volt a Dream Evil formáció létrejöttében és működésében.
Itt találkozott Gus G. gitárossal (eredeti nevén Kostas Karamitroudis), aki nyughatatlan lélek lévén megfordult pár zenekarban (például Dream Evil), miközben saját csapatát (Firewind) sem hanyagolta el.

Ezek után teljesen érhető (legalábbis számomra), hogy a görög napsütésben melegedő társulás új lemezének rögzítése okán hidegebb tájakra zarándokolt, s meg sem álltak Gus ismerősének jó hírű stúdiójáig (Studio Fredman).
Fredrik Nordström aztán egy korrektül megszólaló power metal korongot hozott össze a zenei alapanyagból (akárcsak az előző, Allegiance opusnál).

Olyasmi lehet ez, amikor valaki Makovecz Imre által megálmodott háztervet szeretne, és ezért hajlandó éveket várni a mesterre, csak teljesüljön az elképzelése.

Nordström keze nyomán tiszta az ének, hangsúlyos a gitár, brummog a ritmusszekció. Amiért a The Premonition mégsem lesz az év albuma (nálam legalábbis), az Gus zeneszerzői képességeinek köszönhető, ezen a téren ugyanis van még mit fejlődnie.
Alapban tehetséges gitáros, aki jó dalokat ír, kellemes melódiákkal meg minden – csak éppen ez már kevés az üdvösséghez, de legalábbis az élvonalhoz. Talán majd egy-két év múlva.

Apollo Papathanasio énekes hangja nagyon kellemes, már-már az ideálist megközelítő (az elképzelésemhez képest persze) torokkal bír, egyszerre férfias, bársonyosan telt, talán jobban is kiengedhetné.
Azért van pár feladat, amivel szemlátomást nem tud mit kezdeni, ilyen az album egy szem feldolgozásnótája, a „Maniac”, ami egyszerűen nem passzol hozzá.
Félreértés ne essék, becsülettel végignyomja, csak nem tud az eredetihez semmit hozzátenni – ez mondjuk az egész bandára igaz. Szép próbálkozás, de felesleges.

Inkább írtak volna még egy „Mercenary Man”-t (az album legjobbja). Vagy egy másik balladát („My Loneliness”), esetleg epikus opuszt („Into the Fire”), mert ezek is jól sikerültek.

Power metalként a The Premonition nyomába sem ér a Metal Church alapművének (Hanging in the Balance), de mivel ilyesmit nem is vártam tőlük, ez nem hátrány. Tisztes másodvonalbeli metalt nyomnak, megfelelő technikai tudással, és jó dalokkal, amit szívesen hallgat az ember.

Az együttes tagjai:
Apollo Papathanasio – ének
Gus G. – gitár, háttérvokál
Babis Katsionis – billentyű
Petros Christodoylidis – basszusgitár
Mark Cross – dob

Közreműködik:
Marcus Palsson - háttérvokál

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Into the Fire
2. Head Up High
3. Mercenary Man
4. Angels Forgive Me
5. Remembered Engelin
6. My Loneliness
7. Circle of Life
8. The Silent Code
9. Maniac
10. Life Forclosed

Diszkográfia:
Nocturnal Symphony (1998) demó
Between Heaven and Hell (2002)
Burning Earth (2003)
Forged by Fire (2005)
Allegiance (2006)
The Premonition (2008)