FőképIdejét sem tudom, mikor ismerkedtem meg a Tankcsapdával. Azt hiszem, ez akkortájt lehetett, amikor még Mezőtúron a piactéren rendezték a Sör- és Rockfesztivált. Talán a másodikat.
Azóta ez a zenekar – sikert sikerre halmozva – felküzdötte magát a dobogó legfelső fokára. És ha idén nem is kapták meg a 2008. évi Fonogram - Magyar Zenei Díjat, az, amit letettek az asztalra, önmagáért beszél.
(Egyébként kutya legyek, ha értem, miért a Bikini volt a befutó. Nincsen nekem semmi bajom velük, na de…)

A Tankcsapda 2006. március 3-án, Kazincbarcikán belekezdett élete talán legnagyobb turnéjába, ami 2007. május 19-én, a Pecsa-beli fellépéssel ért véget. Nem számoltam meg, de azt hiszem, nyolcvan fellépésük volt.
Az Elektromágnes pedig ennek a turnénak hivatott emléket állítani.

Több alkalommal volt szerencsém részt venni itt-ott valamelyik eseményen, és bizton állíthatom, hogy a CD-t hallgatva önkéntelenül is beugranak képek, hangok, arcok egy-egy koncertről.
A Tankcsapda ráadásul az egész életművéből válogatott. Most is, mint mindig, bátran visszanyúlnak az első lemezeikhez is, és „ráncfelvarrások” nélkül tolják le a dalokat.

Határozottan jól szól a korong, mind a zenét, mind az éneket hűen visszaadja. A közönséget hallva a háttérben pedig még az olyan öreg csatalovaknak is megpezsdül a vére, mint amilyen én vagyok.

De aztán jött a fekete leves, a DVD. A hang – egy videoklip kivételével – élvezhetetlenül túl van vezérelve. Szerencsétlen hangfalaim majdnem szétestek az erőlködéstől, én meg attól, amit hallok.
Nem tudom, hogy szándékos volt-e ez a dolog, nekem mindenesetre nagyon nem jött be. Pedig mind a klippek, mind a koncertfelvételek megérdemeltek volna egy normálisabb hangzást.

Azt meg csak a telhetetlenség mondatja velem, hogy a DVD-n szereplő hét számot kevésnek tartom, arról már nem is beszélve, hogy ebből kettő, két verzióban kapott helyet az adathordozón.
A menü viszont jól el van találva. A „California Über Alles” klipjéből összeollózott autóbontás felhasználása menüháttérként remek ötlet. A képi világhoz társuló statikus zörej pedig határozottan Nine Inch Nails-es felhangokat juttat eszembe.

Összességében azt mondhatom, hogy a kis DVD-s malőr ellenére megéri a pénzét a két korongot tartalmazó műanyag dobozka. Képes visszaadni a koncertélményt azoknak, akik ott voltak, és ellenállhatatlan vágyat ébreszt azokban, akik nem voltak ott, hogy a legközelebbin ott legyenek.

Az együttes tagjai:
Lukács László - basszusgitár, ének
Molnár Levente "Cseresznye" - gitár
Fejes Tamás - dob

A lemezen elhangzó számok listája:
CD
Rock a Nevem
Itt Vannak a Tankok
Nem Kell Semmi
Agyarország
Élni vagy Égni
Világ Proletárjai
Múlik
California Über Alles
Egy Van
Mindenki
Szextárgy
Irgalom Nélkül
Így Lettél
Örökké Pank
Egyszerű Dal
Füst és Lábdob
Csőretöltve
Be Vagyok Rúgva
Mennyország Tourist
Johnny a Mocsokban
Elektromágnes 
DVD
Elektromágnes DVD
Rock a Nevem DVD
California Über Alles DVD
Nem Kell Semmi DVD
Füst és Lábdob DVD
Rock a Nevem (2.0) DVD
Nem Kell Semmi (2.0) DVD

Diszkográfia:
Punk & Roll (1990)
A legjobb méreg (1992)
Jönnek a férgek (1994)
Az ember tervez (1995)
Connektor :567: (1997)
Ha zajt akartok! (1999)
Agyarország (2001)
Baj van!! (2002, 1989)
Élni vagy égni (2003)
Mindenki vár valamit (2006)
Elektromágnes (2007)
Minden jót (2009)
 
A zenekar eddig megjelent videói:
Tankcsapda ’89-’96 (VHS)
Itt vannak a Tankok!! (VHS-DVD)
A legjobb mérgek (VHS-DVD)
Viszlát Debrecenben (DVD)
Élő Főnix (DVD+CD)
Sziget 2009 (2010)

A zenekarról eddig megjelent könyvek:
Tankönyv – A rock & roll rugói (interjúkötet)