FőképAz avantgárd rockzene legnagyobb betyárjai The Book Of Knots néven 2007-ben elkészítették második nagylemezüket, mely a sokat mondó Traineater címet kapta.

Ennek keretében a csapat ötven percen át gurigázik az agyunkkal, kirántja a gerincünket, jégcsákányt vág a mellkasunkba és hatalmas, tonnás fémkalapácsokkal veri belénk az élet sötét oldalát.
Vidámságra tehát ne nagyon számítsunk, viszont készüljünk fel egy mélyen megindító, megrázó és csontig hatoló zenei élményre.

Az albumon Matthias Bossi dobol, Joel Hamilton gitározik, Tony Maimone basszusgitározik, illetve Carla Kihlstedt hegedül és énekel.

A dobos és a hegedűs nevét a Sleepytime Gorilla Museum nevezetű elborult art-rock kollektívából ismerhetjük; a gitáros a Sparklehorse-ban és Elvis Costello mellett pengetett; a basszeros pedig egy ideig a Pere Ububan, majd a There Might Be Giants nevezetű zenekarban nyűtte a húrokat.

Vérbeli multi-instrumentalistákról lévén szó zenész-hangszer párosításaim csak nagy vonalakban helytállóak, hisz a lemez folyamán nem egyszer kerülnek elő szintetizátorok, laptopok, kazettás magnók és a legvalószínűtlenebb hangszerek, harmóniumtól kezdve tubán és guzhengen át egészen az ukelinig.
Mindemellett a New York-i illetőségű ezermester-társaság a szóban forgó anyagon többek között olyan vendégénekesekkel egészül ki, mint Carla Bozulich, Megan Reilly, Jon Langford, David Thomas, Mike Watt és Tom Waits.

A The Book Of Knots zenéjét a sötét, durva és fémes avant-rock hangzás jellemzi. Mintha a muzsikusok mind egy hatalmas gyárban dolgoznának a pokol egyik legsötétebb zugában: húzzák a rozsdás csörlőket, csapkodják a hatalmas fémkukák fedeleit, verik a szögeket, fonják a drótokat, a gépek pedig csak csikorognak, morzsolják a fémhulladékot és fújják magukból a kétszáz fokos gőzt.

Ám ők azt állítják, hogy mindez nem a pokolban, de itt a felszínen történik: a zenekar olyan helyek képét festi meg, mint Cleveland, Youngstown, Toledo és Detroit, amik egykoron az Amerikai Egyesült Államok motivációjának, előrehaladottságának és iparának központjai voltak, mostanra azonban már csak egy tűnő kor lerombolt emlékeinek hazái.

A „View From The Watertower” belassult, doomos kezdése megadja a korong életelszívó alaphangulatát. Lomha, fémes dobjánál, disszonáns roncsgitárjainál, sejtelmes nyavalygó vonósainál és Carla Bozulich vonyításba hajló énekbeszédénél lehangolóbbat a könnyűzene történelmében keresve sem találhatunk.

A bő másfél perces „Hands Of Production” bár csak egy szösszenet, mégis az egyik legjobb nóta a lemezen. A feszes dobalapot ezúttal Joel Hamilton játssza (emellett ő kezeli a "may bell" gitárt és a glockenspielt is), Carla Kihlsted hegedűjén ügyködik, Tony Maimone baritongitáron alkot, Mathias Bossi pedig Amerika autó- és motorforgalmi helyzetéről számol be.

A címadó „Traineater” melankolikus, bús szerzemény. Neszelő dob, kavargó, visszhangos akusztikus és elektromos gitárok, bőgő, hegedű, wurlitzer és szájharmonika alkotja a kusza, zaklatott alapot, amire Kihlstedt letaglózóan szépen énekel.

A „Pray”-ben Tom Waits teszi tiszteletét jellemzően mély, rekedtes, bourbon-ittas hangjával és gitárral (sőt, még a dalszöveget is ő írta).
A zenekar muzsikája amúgy is sok mindenben hasonlít az övéhez, a durván csattogó, gyárias dobokkal, betegesre torzított, hamiskás gitárokkal és a rengetegféle hangszerrel az ő szólólemezein is találkozhatunk. A háttérben még a tuba és a trombita is előkerül.

A „Pedro To Cleveland” ismét lomha, doomos hangvételű. A torz zúzások között (amikben még ócska magnószalagokat is felhasználnak) Mike Watt prózamondását hallhatjuk, ami alatt a muzsikusok avantgárd szellemben, szolidan és halkan improvizálnak.
Hallhatjuk továbbá a fentebb említett guzhenget, ami egy huszonegy húros, tradicionális kínai hangszer, leginkább a citerához hasonlítható.

A „Red Apple Boy”-ban a Pere Ububól ismert David Thomas vendégszerepel, egyedi énekhangja mintha valami öreg rádióból szólna.
Vaskos, négynegydes dob, westernfilmbe illően elnyújtott, sziámi gitár, dél-amerikai charango, elektromos hárfa, fretless bassszus, tuba... a fiúk mindent bevetettek a sajátos és eredeti avant-hangzás előállításához.

A „Where`d Mom Go?”-ban Carla Kihlstedt hegedűje mellett énektehetségét is megcsillogtatja. Ebben Joel Hamilton zongorával, a tangóharmonika hangját idéző játékorgonával, és frostwave (tehát valamiféle analóg effektel agyoncsapott) gitárral támogatja, illetve ő írta a szöveget. Szép, lehangoló duó.

A „The Ballad Of John Henry” zajos és félelmetes balladájában Allen Willner mesél erről a John Henry nevű figuráról.
A zenekar közben borzalmas elektronikus zajokat gerjeszt szintetizátorokkal, laptopokkal és mindennel, ami kezükbe akad. Bossi profi háttérvokált szolgáltat, miközben dobol és billentyűzik is. Rengeteg a disszonancia, épp ezért olyan hatásos.

A „Midnight” alapja borongósan, lassan gomolyog. Megan Reilly mesésen énekel és a gitár- és a hegedűszóló is kifogástalan.
Hallhatjuk, hogy a zene rettentő sok alkotóelemből áll össze, amik rettentő bonyolultan kapcsolódnak egymáshoz. Az eredmény se kifejezetten könnyen fogyasztható.

A zúzós „Boomtown”-ban némi folk-hatást érzékelhetünk. A folk egyébként halványan már korábban is megjelent az albumon. A walesi születésű Jon Langford sajátos akcentussal énekel és beszél. A banda hozza a szokásos formáját és az imádott avantgárd hangzást.

A lomhán lüktető „Salina”-ban ismét előkerülnek a legvalószínűtlenebb instrumentumok: marxofon (fretless, azaz bund nélküli citera), balinéz harangjáték, keleti kereplő, oud, és még sorolhatnám. A hegedűs újfent gyönyörűségesen énekel.

A metálosan torz, tempós „Third Generation Pink Slip”-ben Aaron Lazar vendégeskedik. A végeredmény becsavarodott noise-rock ordításokkal, füttyökkel, tapsokkal és mediterrán hangszerekkel felfegyverezve.

A „Hewitt-Smithson” című számban Rick Moody amerikai regényíró meséli el történetét finom, háromnegyedes zenei aláfestés kíséretében. Amúgy a szövegeket érdemes figyelni, a lemezen a zene igazi költészettel párosul. A kettő együtt éri el a kívánt hatást.

A kétperces, befejező „Walker Percy Evans High School”-hoz a kiadó honlapján csak ennyi van írva: Doug Henderson - hallásmanipuláció.

A Traineater-en hallható muzsikát a bőrünkön, a húsunkban, a csontjainkban, a lelkünkben érezzük, az egész testünket átjárja és lehúz minket az áporodott, rozsdás sötétségbe, a haldokló ipari városok csikorgó gépezeteibe. Legalábbis velem ezt tette.

A számokhoz tartozó szövegek - amiket Amerika legjobb szövegíró írtak - nagyszerűen passzolnak a The Book Of Knots zúzós doomtól lágy folkig terjedő zenéjéhez. A Traineater semmihez sem hasonlítható, borzasztó és katartikus zenei élménnyel ajándékozza meg az avantgárd zenekedvelő hallgatóságot.

A lemezen játszó muzsikusok:
Matthias Bossi – dob
Joel Hamilton – gitár
Tony Maimone – basszusgitár
Karla Kihstedt – hegedű, ének

Közreműködők:
Carla Bozulich
Megan Reilly
Jon Langford
David Thomas
Mike Watt
Tom Waits
és sokan mások…

A lemezen elhangzó számok listája:
1. View From The Waterower
2. Hands Of Production
3. Traineater
4. Pray
5. Pedro To Cleveland
6. Red Apple Boy
7. Where`D Mom Go?
8. The Ballad Of John Henry
9. Midnight
10. Boomtown
11. Salina
12. Third Generation Pink Slip
13. Hewitt-Smithson
14. Walker Percy Evans High School

Diszkográfia:
The Book Of Knots (2004)
Traineater (2007)