FőképAmikor még a brit avantgárd könnyűzene nem jelentett többé-kevésbé egyet az alternatív rockkal (a nyugdíjas korba lépő vagy lépett metálosokról most egy pillanatra elfeledkezhetünk), amikor a nyugati könnyűzenét a vasfüggönyön innen még elsősorban Komjáthy György jó ízléssel összeválogatott műsoraiból ismerhettük meg, akkoriban hallottam először Kate Bush bemutatkozó albumának első számát, egyben az áttörést jelentő kislemezt, a „Moving”-ot.

Arra már nem emlékszem, hogy ezt is Komjáthynak köszönhettem-e, vagy az osztrák rádió egyik slágerparádéjának részeként hangzott-e el a dal, az ellenben határozottan megmaradt bennem, hogy az elsőre (és még sokáig) rejtélyes hangeffektusoktól eltekintve is - melyekről később kiderült, hogy modulált bálnafüttyök - rögtön megfogott a tucatmuzsikusnak még a legnagyobb rosszindulattal (vagy hozzá nem értéssel) sem nevezhető kenti lány előadói stílusa és zenéje.

A szórakoztató ipar furcsa fintora, hogy az akkoriban kibontakozó new wave mozgalom egyik zászlóshajójának is tekinthető Kate Bush éppen a mára szerintem teljesen kifulladt alternatív rock egyik előfutára volt.
Zenéjében a zongora-ének alapú art rock keveredett az afrikai, amerikai, és ázsiai hatásokkal. Valószínűleg ez utóbbi adja énekének egészen különleges tónusát és - mondjuk úgy - zamatát.

Az első albumot, a The Kick Inside-ot különös kettősség jellemzi. Egyrészt felfedezhető benne minden vonás, ami később Kate Bush összetéveszthetetlen stílusát meghatározza, másrészt Sam Brown Stop!-jához hasonlatosan nem teljességgel saját alkotás - inkább együttműködés a Busht felfedező és őt az EMI-nak beajánló David Gilmour által összetoborzott zenészekkel.
Akik nem mellékesen a Pink Floyd The Dark Side Of The Moonjának és a Beatles Abbey Roadjának hangmérnökeként hírnevet szerzett Alan Parsons Projectjének tagjai.
A végeredmény ekképp éppoly mértékben elkülönül az életműtől, mint amennyire illeszkedik is bele.

Hogy mitől new wave-es a lemez? Mindenekelőtt a jamaikai reggaet felgyorsító és finoman punkos elemekkel keverő „Kite”, valamint ez eredetileg az album B oldalán szereplő „Them Heavy People” popos kvázi-ska dalai miatt.
Kate Bush sajátos éneke és dallamvilága azonban még ezeket is egészen egyedivé teszi, hiába nyilvánvaló a nem túl távoli rokonság a pályafutásukat Bushsal lényegében egy időben indító Police korai számaival.

Ám nem feltétlenül ezek a legjobban sikerült nóták. A „Man With The Child In His Eyes” gyönyörű sláger és Bushtól szokatlanul mély regiszterben szólal meg, ráadásul az inkább az Alan Parsons Projectre jellemző szimfonikus kísérettel, míg a címadó és albumzáró „The Kick Inside” magába forduló, klasszikus beütésű és kíséretű zongora-alapú dal, melyben Kate Bush későbbi arcát (arcainak egyikét?) fedezhetjük fel.

A hozzám, zenei ízlésemhez legközelebb álló két dal pedig a karibi afro-latin elemekkel teletűzdelt „Room For The Life”, no meg az Ian Bairnson zsenijét dicsérő csodálatos gitárszólóval végződő „Wuthering Heights”.
Ez utóbbi egyike az angol gyökereket, a brit művészi tradíciókat szövegben és dallamban magába olvasztó szerzeményeknek, melyek később éppúgy Kate Bush elsődleges stílusjegyeként voltak azonosíthatók, akár a furcsán magas, már-már női falzettbe hajló (a fanyalgók szerint vinnyogó) hang.

Varázslatos karrier-indítás, a szerelem, fogantatás és megszületés hangokba átültetett megtestesülése volt ez, olyan album, amely örök érvényű rockzenei műremek és azóta is egyik személyes kedvencem maradt.

Előadó:
Kate Bush - ének, zongora, vokál

Közreműködők:
Stuart Elliott - dob, ütőhangszerek
David Paton - basszusgitár, gitár, vokál
Ian Bairnson - gitár, vokál, sörösüvegek
Duncan Mackay - billentyűs hangszerek
Morris Pert - ütőhangszerek, indiai kétfenekű dob
Andrew Powell - billentyűs hangszerek, basszusgitár, sörösüvegek
Barry de Souza - dob
Bruce Lynch - basszusgitár
Paul Keogh - gitár
Alan Parker - gitár
Paddy Bush - mandolin, vokál

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Moving
2. The Saxophone Song
3. Strange Phenomena
4. Kite
5. The Man With The Child In His Eyes
6. Wuthering Heights
7. James And The Cold Gun
8. Feel It
9. Oh To Be In Love
10. L’amour Looks Something Like You
11. Them Heavy People
12. Room For The Life
13. The Kick Inside

Diszkográfia:
The Kick Inside (1978)
Lionheart (1978)
Never For Ever (1980)
The Dreaming (1982)
Hounds Of Love (1985)
The Whole Story (1986) - válogatás
The Sensual World (1989)
This Woman’s Work (1990) - gyűjteményes összkiadás
The Red Shoes (1993)
Aerial (2005)