FőképJennifer Lopezre egészen mostanáig inkább színésznőként, mint popdívaként tekintettem. Azt persze tudtam, hogy készít lemezeket, nem egy a kezembe is került, és ahogy a filmekben, úgy a borítókon is rendre megcsodáltam különleges szépségét (és itt most nem a bulvárlapok „csúnyácska” helyett használt eufemizmusát értem a kifejezés alatt).
Sőt, még a zenecsatornákat sem feltétlenül kapcsoltam el, ha épp JLo-videót adtak. De a Poerto Rico-i lány muzsikája mégsem fogott meg.

Egészen mostanáig.

Viszont most, hogy egy főszerkesztői döntésnek köszönhetően végig kellett hallgatnom az új, teljesen spanyol nyelvű albumot, Jennifer Lopez új rajongót szerzett magának.

Az már régóta meggyőződésem, hogy az angol mellett lényegében egyedül a spanyol használható szövegként a populárisabb műfajokban.
Ez az a nyelv, melynek lejtése, dallama, csengése minden más újlatin nyelvnél muzikálisabb, mely nem túl kemény, ugyanakkor nem is túl lágy vagy maszatos ahhoz, hogy azonnal fel ne fedezzék benne a költészetet még azok is, akik máskülönben egyáltalán nem fogékonyak az ilyesmire.

JLónak hallhatóan ős- és lételeme a latin muzsika. Hangja, ha kell, rekedtesen, búgón igéz, ha kell, szenvedélytől hevülten szárnyal, ha kell, akkor játszadozik, és ha kell, csábít.
A gitárok és az ütőhangszerek pedig - melyek másként kemények, mint a rock dörgő instrumentumai, vagy a rap vagy az r’n’b elektronikus orientáltságú kísérete –, ha lehetséges, még jobban kihangsúlyozzák, mennyire gyönyörű is ennek a szépséges nőnek minden frázisa, minden kitartott hangja, minden díszítése.

Az album egyszerűen tökéletes, a számok egytől-egyig hibátlanul megkomponált darabok, melyek közül nekem személy szerint egyfelől a nyers, vad ritmusoktól izgalmas „Te Voy a Querer”, másfelől az egyenest az ember lelkét megszólító, csodálatos refrénű „Tú” lett szinte első hallgatásra a kedvencem, míg az „Adiós” barokkos akkordmenete és finom, érzéki éneke egyenesen éteri magasságokba emelkedik és emel.

Akit még nem győzött volna meg, nem csábított volna el Jennifer Lopez hangja, annak feltétlenül érdemes ezzel a lemezzel próbálkoznia.
Az első Amerikában is a slágerlisták élén nyitó latin album nem véletlenül lett pillanatok alatt aranylemez több országban is. Hiszen egy ellenállhatatlan, angyali hang ad elő káprázatosan jól megírt dalokat.
Akárcsak Christina Aguilera tavalyi albumának második lemeze, ez a tizenegy dal is felülmúlhatatlan telitalálat.

Előadó:
Jennifer Lopez - ének

Közreműködők:
Julio Reyes - zongora, billentyűs hangszerek, tangóharmonika
Mario Guini - elektromos és akusztikus gitár
José Luis Pagan - elektromos és akusztikus gitár, billentyűs hangszerek
Sebastián de Peyrecáve - gitár
Ricardo „Tiki” Pasillas - dob, ütőhangszerek, vokál
Marco Britti - dob
Erben Perez - basszusgitár
Guillermo Vadala - basszusgitár
Armando Gola - basszusgitár
Juan José „Chaqueno” Martínez - ütőhangszerek
Eduardo Avena - ütőhangszerek
Neilton „Meia Noiche” Bispo Dos Santos - ütőhangszerek
Wells Cunningham - cselló
Marc Anthony - vokál
Estéfano - vokál
Vicky Echeverri - vokál

London Symphony Orchestra

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Qué Hiciste
2. Me Haces Falta
3. Como Ama una Mujer
4. Te Voy a Querer
5. Porque Te Marchas
6. Por Arriesgarnos
7. Tú
8. Amarte Es Todo
9. Arresúrate
10. Sola
11. Adiós

Diszkográfia:
On the six (1999)
J. Lo (2001)
This Is Me... Then (2002)
J to tha L-O!: The Remixes (2002)
Rebirth (2005)
Como Ama una Mujer (2007)
Brave (2007)
Love? (2011)