Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Fonderia: Re>>Enter (CD)

A Fonderia egy hazánkban szinte teljesen ismeretlen, római illetőségű banda. 2006-os lemezükre én is egészen véletlenül találtam rá, ám azóta szinte minden utamra magammal viszem.
Az öttagú olasz formáció alapvetően fusion jazzt játszik, mégpedig nem is akármilyet. Hiába „kerestem” negatívumokat, nem igazán találtam, ugyanis az árnyalatnyi popularitással és a finomkodásokkal együtt úgy király az egész, ahogy van.
A Re>>Enter című lemez tehát kifejezetten hangulatos és élvezetes hallgatnivaló.

A trombita-vezérelt, elektronikus, fúziós hangzás némileg idézi Miles Davis hatvanas-hetvenes évekbeli munkáit, azonban Luca Pietropaoli játéka kevésbé kicsapongó, mint a „mesteré”.
Ekképp maga a zene sem mondható igazán kicsapongónak, de nem is puhul el, megmarad egy bizonyos tartományon belül. Tehát nem valami avantgárd dologról van szó, nem kell jazzrock-fanatikusnak lennünk ahhoz, hogy élvezzük az anyagot.
Az egész ízléses és kellemes, mondhatnám „üde”, egyszóval mindenkinek érdemes lecsapnia rá.

A címadó „Re>>Enter” egy igen erős kezdés: a banda olyan groove-ot pakol, hogy ihaj, Emanuele Bultrini gitárriffje mellbevágóan ütősre sikeredett, a lágyabb keletű trombitatémát pedig az isten is ide teremtette.
Az egész nagyon egyben van, megvan benne az egyediség, ami a Fonderiában igazán megfogott engem. A rengeteg visszhang-effekt csen bele némi pszichedeliát, miközben a dobalap már a halántékomban lüktet. Azt mondom, itt valami nagyon meg lett csípve!

A „Fili Kudi” az erős kezdés után egy még erősebb folytatás. Hirtelen egy Miles Davis electric éráját idéző, bivaly funkos alappal és Stefano Vicarelli lehengerlően dögös billentyűszólójával találjuk szemben magunkat. Herbie Hancock szokása volt hasonlóakat villantani a hetvenes években.
Ezután begomolyog a finom téma és a lazulós trombitaszóló, majd a gitárszóló idejére visszatér a jazzfunkos villanyzongora-groove. A hangulat ismét fantasztikus, egyszerűen nem tudom nem szeretni.

A „Roofus” egy kis csalódást okoz, ugyanis bár az idő múlásával egyre dúsul a hangzás, egyre hangosabban pumpál az elektronikus dob, egyre bővül az effektek tárháza és egyre fokozódik a hangulat, a fiúk nem törnek ki.
A hallgató már várja, mikor indul be a „zúzás”, és nyolc perc után úgy van vége a nótának, hogy tulajdonképpen semmi érdemleges nem történt.
A vége felé már sejthetjük, hogy nem robbannak a fiúk, megjelenik egy leheletnyi Rhodes-téma, belép a trombita és ennyi. Egyébként utólag visszahallgatva nem annyira rossz a szám.

A „Grandi Novitá” lassú szerzemény. A finom trombitával egyszerűen nem tudok betelni. Nem gond az árnyalatnyi popularitás, ennyi bőven belefér.
Persze nem azt mondom, hogy egyszerűen hihetetlen és hogy lehozza a csillagokat, csupán azt, hogy szerethető és hogy megállja a helyét az albumon.
A nóta végén az akusztikus gitárszóló alatt (amiben szintén meg-megcsillan a kommersz) Frederico Nespola felpörgeti a seprűs dobalapot, és ezzel messze elkerüli a punnyadás veszélyét.

A szűk kilenc perces „Leonardo” egy meglehetősen hosszúra nyúló Hammond-akkorddal nyit, ami után belép a feszes gitárriff, a lüktetést szolgáltató dobalap és a mesteri szaxofonszóló.
A harmadik percben hallhatjuk a trombitatémát, ami bár egy kicsit túlzásba viszi a közönségbarátságot, abszolút szerethető. Az orgonaszóló fenséges, az improvizációk általában különösen feldobják a számot, és így a nóta akkor sincs veszve, ha a téma nem is sült el olyan jól.
A végére még Claudio Mosconi is bevállal egy basszusszólót, a hallgatóság őszinte örömére.

Az „M2” nem túl nagy szám. A „Grandi Novitá”-hoz hasonlóan egy lassabbfajta, nyugis szerzeményről van szó, ami nem is kiemelkedően rossz, de nem is fogok rajongani érte. Egyszerűen csak rendben van.

A tíz és fél perces „Tor Pedone”-ben azonban a banda hozza az ellenállhatatlan formát. A jazz, a blues, a rock és a funk effajta könnyed fúziója nekem bármikor, bármilyen mennyiségben jöhet. A téma és a groove ismét nagyon együtt van, és a szólókban sem kell csalódnunk.
A negyedik percben egy rövid időre kissé kaotikussá válik a hangulat, akárcsak Deodato-féle Also Sprach Zarathustra elején. Egyébiránt Vicarella billentyűjátéka némileg hasonlít is Deodatóéra. A nyolcadik percben aztán a gitár szerencsésen visszahozza a témát.

A „Quando Ero Piccolo” újból ellazít, ám sajnos nem annyira jó, mint a gyors számok, legalábbis nem vág egybe az ízlésemmel. Meglepő módon az utolsó egy percben a fiúk robbannak egyet a progresszivitás jegyében.
Ez furcsa, ugyanis - mint említettem - a zenekarra nem jellemzők az efféle hirtelen kicsapongások. Nem gond, hisz ez is jól áll nekik, az elektromos gitár és a súlyos dob kétség kívül feldobja a dalt.

A „Magma” is kitűnő lett. A Fender Rhodes és a trombita először „csupaszon” felvázolják a higgadt témát, miközben a mélyben enyhe, gépies basszus jelzi, hogy lesz itt még pörgés ezerrel.
És lesz is: a második perc végén belép a drum and bass-közeli, pörgős dobalap. A hangzás egyre töményül, újabb és újabb effektekkel gazdagodik, a végén már a túltelítettség határát súrolja, de ez egyáltalán nem gond, hiszen a csapat ezzel a nótával iszonyatosan jó hangulatot varázsol otthonunkba.

Az utolsó, „Trastevere” című szerzemény némileg meglep tablás alapjával. Később berobban Nespola ütős dobalapja, és az egészből egy nagyszerű, enyhén keleties, trip-hop-ízű nóta kerekedik ki. Hangulatos lezárása egy hangulatos lemeznek.

A Re>>Enter minden előnyével és hátrányával együtt egy tök jó lemez. Tulajdonképpen minden megvan benne, ami egy albumot élvezetessé tehet. Ráadásul amellett, hogy nem csupán egy bizonyos réteg, de minden ember számára szórakoztató, még igényes is.
Hallhatjuk, hogy a muzsikusok igencsak tisztában vannak az alapokkal, és zenéjükben olyan hatásokat vélhetünk felfedezni, mint a King Crimson, a Weather Report vagy a már említett Miles Davis.

A Fonderia tehát mindenféle elemelkedettség nélkül játssza azt a fajta zenét, amit manapság az emberek hajlamosak kicsit túlbonyolítani. Itt nincsenek rettentően újszerű, merész és avantgárd gondolatok, de épp ebben rejlik a muzsika ereje. Mindenkinek ajánlom.

Az együttes tagjai:
Emanuele Bultrini – gitár, gitárszintetizátor, oud, elektronika
Federico Nespola – dob, tabla, elektronika
Luca Pietropaoli – trombita, harsona
Stefano Vicarelli – billentyűk
Claudio Mosconi – basszusgitár, bőgő

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Re>>enter
2. Fili Kudi
3. Roofus
4. Grandi Novita
5. Leonardo
6. M2
7. Tor Pedone
8. Quando Ero Piccolo
9. Magma
10. Trastevere

Diszkográfia:
2000 - Fonderia
2006 - Re>>Enter


Fekete Ádám - 2007. június 16.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére
Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Fonderia)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!