FőképA filmzene igencsak fura jószág. Sok féle-fajta muzsikát értünk alatta, kezdve a vidám kis rock and roll dalok csokrától Morricone vagy Nino Rota romantikus, de mindenképp a könnyedebb szórakoztató műfajok egyikébe sorolható dallamain át a valóban klasszikus alapokra helyezett kísérőzenéig, valóban klasszikus komponistáktól.

Ez utóbbi kategóriába olyan nagyságok tartoznak, mint Sergej Prokofjev vagy Dmitrij Sosztakovics a valódi klasszikusok közül, valamint Patrick Doyle és Michael Nyman a kortárs új-tonalisták élcsapatából. És nyilvánvalóan ide sorolható a francia Alexandre Desplat is, akit A királynő filmzenéjéért Oscar-díjra jelöltek, de muzsikáját a csodálatos Leány gyöngy fülbevalóval képei mellett-mögött is hallhattunk már.

Desplat stílusa és zenei egyénisége sokban rokonítható a már említett Michael Nymanéval, hiszen mindketten előszeretettel alkalmaznak ostinato-szerű, repetitív motívumokat, s nem riadnak vissza attól, hogy más komponisták műveiből emeljenek át témákat, részleteket, vagy akár egész darabokat, tételeket.

A színes fátyol című Maugham regény-adaptáció filmzenéje ugyancsak a nymani a hagyományokat követi. Feltűnik benne Erik Satie egyik merengő Gnossienne-je, ám az egész mű alaphangulatát az elgondolkozás, egyfajta újszentimentalizmus jellemzi. Mindezt gyönyörű zongorajáték és nem egyszer egészen gyönyörűen mai dallamok teljesítik ki, és bár a filmet nem láttam, kétségem sincs afelől, hogy nem tolakodón, hanem tökéletesen belesimulva a vásznon pergő képsorok teremtette atmoszférába.

Ugyancsak a mai klasszikus filmzene-művészetre jellemző a korszerű hangzások, a modern hangszerek alkalmazása a hagyományos szimfonikus hangszer együttesek mellett. A kiválóan, beleérzőn muzsikáló Prágai Szimfonikusok mellett itt is megszólalnak a szintetizátorok, sőt, egy elektromos úton kierősített cselló is, az összehatás pedig cseppet sem sokkoló, inkább egyszerűen mai – egyértelműen kiváló zenei arányérzéket sugallva.

Ennek ellenére nem hinném, hogy a rövid darabokból összeálló egész sikere valaha is megközelítené a brit pályatársét, hacsak Desplat nem dolgozza át Nyman Piano Concertójához hasonlóan e kísérőzenét egy nagyobb szabású, összefüggő koncertdarabbá, vagy nem indul komolyabb koncertkörútra, hogy személyes jelenlétével népszerűsítse tagadhatatlanul sikergyanús műveit.

Ám amíg nem kerül sor ilyesmire, nyugodtan gyönyörködhetünk a Deutsche Grammofontól megszokott magas színvonalon elkészített albumban – akár háttérzeneként az olvasáshoz, akár úgy, hogy leülünk és teljes lényünket átadva a zeneélvezetnek, elmélyedünk a finom és érzéki dallamokban.

Előadók:
Lang Lang – zongora
Vincent Segal – elektromos cselló

Jeff Boudreaux, Joel Grare, Philippe Macé – ütőhangszerek
Alexandre Desplat – ütőhangszerek, fuvola, zongora, szintetizátorok

Prague Symphony Orchestra
Alexandre Desplat – karmester

A lemezen elhangzó számok listája:
1. The Painted Veil
2. Gnossienne n° 1 (Erik Satie)
3. Colony Club
4. River Waltz
5. Kitty’s Theme
6. Death Convoy
7. The Water Wheel
8. The Lovers
9. Promenade
10. Kitty’s Journey
11. The Deal
12. Walter’s Mission
13. The Convent
14. River Waltz (piano solo)
15. Morning Tears
16. Cholera
17. The End of Love
18. The Funeral
19. From Shanghai to London

Diszkográfia:
Regarde Les Hommes Tomber (1994)
Marie-Louise ou la Permission (1995)
Les Péchés Mortels (1995)
Les Miles (1995)
Un Héros Tr