Főkép

Álmomban sem gondoltam volna, hogy a Within Temptation valaha is képes lesz még meglepni engem. Azt ugyan nem állíthatom, hogy karrierjük kezdete óta nyomon követem tevékenykedésüket, de a Mother Earth hatására visszamenőlegesen is beleástam magamat a zenéjükbe, így elég jól ismerem – legalábbis eddig ezt hittem magamról – a tehetségükből, alkotóerejükből és adottságaikból eredő lehetőségeiket.

Erre az új album elején rögtön két olyan számmal döngölnek a földbe, amilyet még akkor sem néztem volna ki belőlük, ha tudván tudom, hogy a hollandok mindenáron új utakat próbálnak törni maguknak a rock Parnasszusának csúcsa felé.

A „Howling” ugyanis meglepően erős heavy metal jelleget kapott a már megkezdett hagyományok folytatása mellett, míg a „What Have You Done” Keith Caputóval felénekelt duettje minden korábbi próbálkozásuknál amerikaiasabb ízű - ha egy efféle megjegyzés nem epigonizmust sugallna (ráadásul a lemez többi számát ismerve némileg megtévesztő is), azt mondanám végleg az Evanescence nyomdokaiba léptek vele.

A két nóta többszöri meghallgatás után is éppoly frissnek és döbbenetesen hatásosnak hat, mint elsőre, és azt mondanám, popularitást keverő igényesség szempontjából talán a két legjobban összehozott kísérlet is az újonnan kiadott anyagon. Ami közel sem jelenti azt, hogy a többi szám bármiben is alulmaradna e két felettébb slágergyanús szerzeményhez képest (melyekhez koncerteken az öngyújtós, összeborulós „All I Need” csatlakozhat) – legfeljebb befogadásuk, megkedvelésük hosszabb folyamat eredménye.

A bandán kívül – vagyis belül – Sharon „átalakulása” ugyancsak egészen meghökkentő. Arra már korábban is felfigyeltem, hogy den Adel kisasszony hangja hol éteri magasságokba szökik, már-már angyaliasan, de legalábbis tündérekéhez, elflányokéhoz foghatóan fátyolos-mennyei, hol a pokol mélységeit sejteti. Amit viszont a „Heart Of Everything”-ben és az „All I Need”-ban hallunk tőle: egyenesen döbbenetes. Mintha egy boszorkány vagy egy démon költözött volna belé, olyannyira reszelősen kegyetlen és maró.

Azért a tradicionálisabb hangzásokról sem kell lemondanunk. A középgyors tempójú „Our Solemn Hour” metálos riffjei mellett megszólaló pszeudo-szakrális kórus és a fülbemászóan hullámzó melódia a szimfonikus metál legjobb pillanatai közé tartozik, míg a „Hand Of Sorrow” (nem kell megrökönyödni!) Nightwishre emlékeztető dallamvezetése, a szimfonikus metálos riff felett megszólaló vonósai és harmóniái az Evanescence után egy másik, európaiasabb vezérvonulattal is rokonítják a hollandokat.

És persze a tipikus Within Temptation-érzés sem maradhat el. A „Truth Beneath The Rose” összetéveszthetetlen poliritmikája és progresszív szerkezete továbbviszi a régóta megkezdett gótikus-alternatív vonalat, ahogy a visszafogottabb lendületű „Final Destination” is némiképp a korábbi, sötétebb stílusokat idéző hangulatot teremt.

Ha elfogadjuk, hogy önmagában mind a gótikus, mind a szimfonikus, mind a nu metal kifulladt, és leginkább jó arányérzékkel összemixelt vegyülékük jelenthet továbblépést a rockzenében, kétségtelenül a Within Temptationé a jövő, hiszen bennük testesül meg e három, motívumaiban, atmoszférájában nem is annyira eltérő irányzat tökéletes elegye.

Az új lemez pedig valóban „mindenek lelke”, vagy „lényege” – éppoly remekbe sikeredett, akár az előző két soralbum, és ha nem nosztalgiázva tekintenék a többi Within Temptation-megnyilatkozásra, azt mondanám, eddigi legnagyszerűbb, legütősebb anyaguk. De azt hiszem, velük kapcsolatban értelmetlen a hasonlítgatás.

Az együttes tagjai:
Sharon den Adel - ének
Robert Westerholt - elektromos gitárok
Martijn Spierenburg - billentyűsök
Stephen van Haestregt - dobok
Jeroen van Veen - basszusgitár
Ruud Jolie - mandolin, akusztikus és elektromos gitárok, vokál

Közreműködik:
Keith Caputo - ének
Jonas Pap - cselló
Tom Salisbury - zongora
Siard de Jong - hegedű

A lemezen elhangzó számok listája:
1. The Howling
2. What Have You Done
3. Frozen
4. Our Solemn Hour
5. The Heart Of Everything
6. Hand Of Sorrow
7. The Cross
8. Final Destination
9. All I Need
10. The Truth Beneath The Rose
11. Forgiven
12. What Have You Done (rock mix)

 

Diszkográfia:

Enter (1997)
The Dance (EP) (1998)
Mother Earth (2001)
The Silent Force (2004)
The Heart Of Everything (2007)
Black Symphony (2008) – koncert
An Acoustic Night At The Theatre (2009) – koncert
The Unforgiving (2011)
 
Videográfia:
Mother Earth Tour (DVD) (2003)
The Silent Force Tour (2 DVD + CD) (2005)
Black Symphony (2 DVD) (2008)