FőképSzégyellem. Semmit sem tudok róla. Semmit azon kívül, amit a honlapján olvastam (koncert a Zeneakadémián, pld.), meg amit a közös ismerősöktől hallottam (ez titok marad). Soha nem találkoztam vele.
Évekkel ezelőtt szólt a rádió, és felkaptam a fejem, hogy hú, ennek a Lánynak hihetetlen, érdekes hangja van, olyan… érzéki, meg kemény, meg minden egyszerre. De a zene, az nem tetszett. Nagyon nem.

Aztán kiderítettem, hogy hívják, és meg akartam venni a lemezét, de a Legmenőbb Lemezbolti Eladó (aki mellesleg egy állat graffitis) azt mondta: „Á, ez nem neked való, vegyél inkább Animát, vagy Type O-t, az jobban be fog jönni.” Type O-t vettem, és tényleg bejött. A Lány felejtve.

Aztán volt egy időszakom, amikor József Attilát olvastam éjjel-nappal, és akkoriban megint szólt a rádió, és a hihetetlen hangú Lány az ő verseit… énekelte!
És nem úgy, ahogy előtt már jópáran, pld. az ún. beatkorszakban, vagy a ’80-as „dzsingiszkános” és „serilédis” években különcnek számító, általam sosem kedvelt énekesek/énekesnők.
Nem úgy, hanem… Hanem úgy, hogy az jött ki a hangjából, amit nekem is mondtak azok a bizonyos versek. Akkor azt gondoltam, ez a Lány, ez nagyon tud valamit. És utána megint hosszú szünet.

Aztán pár napja az „Ígéret” c. klip a Viván. És a neten (www.agnesmusic.hu) keresztül, magamnak. Naponta. Többször. Van, hogy sokszor egymás után. Most is…
A zene? A három srác nagyon tud. Nem tudom a nevüket, de szerintem eljutnak odáig, hogy meg kell tanulnom. A basszerosét mindenképpen.
A zene sodor. Tiszta örvény. Az énekhangtól pedig valami húros hangszerré változom, amit a Lány penget. Ahogy kedve tartja.

A klip? Röviden: profi. Kép rendben, ötlet nagyon rendben. Annyira rendben, hogy itt a klisé is eredetinek tűnik. Nagyon eredetinek.
Szöveg és mondanivaló? Több rétegű, és számomra ez a lényeg. Mindig is az olyan zenéket szerettem, amik beindították az agyamat. Amik nem tucc-tuccok, nem gagyik.
(Erről jut eszembe: régen, mondjuk a dzsentrik korában az volt a menő duma, hogy „Húzd rá cigány, az én nótámat!”. Ma meg: „Pörgesd dídzsé, csak a számom játszd!” De hagyjuk, ez egy másik mese, a másik csaj és a Lány max. annyiban hasonlítanak egymásra, hogy mindketten szőkék. Kb.)

Szóval, mondanivaló. Nekem pld. az jött le a klipből, hogy a rohadt életbe, megint egy évvel idősebb vagyok, és már tényleg nincs messze az az idő, amikor ülök a játszótéren, a padon, egyedül, a kis süteményemmel, és merengve nézem az állapotos kismamákat, meg a fiatalokat, és arra gondolok, hogy nem ezt ígérte az Isten a legelején, mert boldogságot ígért, és hol van; és tényleg, az, ami jó nekünk, az miért nem éli túl a holnapot?

Aztán váltás, és az jött, amit a Bhagavad Gítában, az egyik képen láttam. Tudjátok, a szokásos: a generációk, újbóli megszületés, meg a többi.
A klipen öregedő magányos ember sütivel, boldog anyuka, a hasában egy megszületésre váró gyerek, a háttérben meg tinédzser fiúk és lányok; az egyik srác éppen összeszedi a bátorságát ahhoz, hogy megszólítsa az egyik rötyörésző kiscsajt.
Szóval: a körforgás. Születés. Életpróbálgatás. Élet. És az a korszak, amikor az ember magára marad, és készül elmenni, csak még bekapja azt a pár sütikét…

És benne van az is, hogy van értelme ennek az egésznek? És ott van benne a válasz is: van! Hogy micsoda? Ha más nem is, maga az „Élet” című kaland.
Az „Élet”? Szenvedés. Születés. Betegség. Öregség. Halál. Együtt lenni azokkal, akiket nem szeretünk. Nem együtt lenni azokkal, akiket szeretünk stb. Kín az egész, és… És mégis. Érdemes csinálni.
És nem a nyomorult pénzért, a sikerért, a csillogásért, a hatalomért, mert egyformán születünk, és egyformán megyünk el; a milliárdos éppúgy megretten a haláltól, mint a koldus, vagy mint én fogok, mint te fogsz – Karinthynál ezt jobban senki sem fogalmazta meg. (lásd: Utazás a koponyám körül eleje.)

Érdemes csinálni, és nem azért, hogy itt és most nagyokat élvezkedjünk. Nem is azért, hogy „odaát” marha jó legyen nekünk. Azért, hogy jó legyen - másoknak. Azért, mert ha másoknak jó, akkor talán nekünk is jó: az emberben már az jó érzést kelt, ha jót tesz másokkal.

Keresztényi cselekedet, vagy bódhiszattva-eszmény? Persze. Az „érző lények”, vagy „felebarátaink” érdekében cselekedni? Igen. Csak nem biztos, hogy itt és most. Miért csak a jelenben tudunk gondolkodni?
Úgy nézem az időt, ahogy a teret szoktam, és ha ez sikerül, akkor öregen, magányosan, sütivel az ölemben is örülni tudok majd mások boldogságának, a tinik szerelmének, a fiatal pár születendő gyermekének, és a megszülető kiskölyökkel együtt tudok örülni az életnek – mert én már tudom, hogy milyen.
Már tudom, hogy az élet nem büntetés és nem jutalom; az élet nem út, ami sima vagy göröngyös, hanem… Az élet: eszköz.

Szóval… Ágnes, aki úgy hatott rám, mint kevesek. Ágnes, aki Vanilla volt, most pedig már egyszerűen „csak” Ágnes. Várom a lemezét. Ígérem, többé nem hagyom a Type O felé csábítani magam.

Diszkográfia:
Örök nyár (1999)
Deja Vu (2001)
Csak egy éjszaka volt (2004)
Ígéret (2006) maxi
Férfiszóval - József Attila 100. (2008)
Titkaid (2008) kisnagylemez