Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Póka Angéla: Dalok a döntőből (CD)

Bár nem igazán kedvelem az efféle albumokat, mivel erőteljes kereskedelmi szag árad belőlük, úgy döntöttem, a személyes kedvencemét azért mégiscsak beszerzem.
Bár a Dalok a döntőből nem mutatott sok újat számomra (hozzáteszem, nem is ez a célja ennek a kiadványnak), mégis úgy érzem, érdemes volt beszereznem, elsősorban természetesen Póka Angéla miatt.

A hölgy hangja és kisugárzása tévén keresztül is nagy hatást gyakorolt rám, és már az elődöntőben elhangzott Jill Scott-nóta hallatán tudtam, hogy ő az én emberem. Majdnem mindegyik adást meg tudtam tekinteni (illetve hallgatni), és amikor kiesett, csupán azt sajnáltam, hogy nem hallhattam tőle még több nótát.
Tudtam, hogy neki innentől nem kell a Megasztár ahhoz, hogy igazán nagy sikereket érjen el. Bár én inkább az első Póka-féle stúdióalbumot várom, addig ezzel a lemezzel is lazán és boldogan elleszek.

Nagy meglepetés volt számomra, és még most is furcsállom, hogy a tizenhárom dal nem időrendi sorrendben került fel a lemezre.
Nem tudom, mi szükség volt a dalok összekutyulására, talán ebben a sorrendben egészében élvezetesebb a lemez. Meglehet, de az is lehet, hogy csak véletlenszerűen egymás mellé pakolták a nótákat, hogy így majd milyen jó lesz.

Mindenesetre a korong a „Rome Wasn`t Built In A Day”-jel veszi kezdetét, és utána rögtön jön az elhíresült „Szomorú vasárnap”, melyben Hornai Anita is közreműködik a Borago zenekarból. A számokat nem kívánom egyenként elemezni, hiszen már úgyis egy ország hallotta őket.

Mint említettem, nekem az elődöntőben elhangzott „It`s Love” című szám a kedvencem a repertoárból. Ezt hallottam a művésznőtől először, emiatt szerettem bele abba, amit csinál, és szerintem ez a legjobban sikerült nóta, amit a Megasztárban előadott.
Valószínűleg ez azért van, mert ezt a dalt ő választotta, és ez a stílus fekszik neki, ebben zseniális igazán. Az elődöntők folyamán, két és fél percben olyan soult nyomott, hogy még ha akartam volna, akkor sem tudtam volna felállni a székemből.

Innentől már mindig meg volt adva, hogy mit lehet, vagy a stílust vagy az előadót szabták meg, és bár a döntőkben is bebizonyította rátermettségét, és szinte egyik előadásában sem találhatunk kivetnivalót, mégis érződik, hogy Póka Angéla nem popzenész. Ezért én nem is sajnálom, hogy nem nyerte meg a versenyt. Több ő annál.

Innentől már csak azt kell csinálnia, amit ő akar. Ez a kiadvány, habár az ő neve alatt jelent meg, és az ő hangját hallhatjuk rajta, még nem az „igazi” Póka Angéla-lemez. Ez egy amolyan közönség-kielégítő lemez, amit azért adtak ki, hogy ne unatkozzunk.
A kiadó tudja, hogy azok, akik a döntők folyamán Póka Angélára szavaztak, úgyis meg fogják venni, még akkor is, ha a tok üres lenne. Tehát az erőteljes kereskedelmi szagot már távolról érezhetjük, viszont a kiadónak van igaza: hiszen a dalokat a döntőből már én is itthon hallgatom.

A lényeg a lényeg: A Dalok a döntőből jó, hiszen Póka Angéla jó. Azonban az „igazi” Póka Angéla-lemez, amin a hölgy csakis azt csinálja, amit ő akar, még várat magára. Ám amíg azt várjuk, ez az album is kellően kielégíti vágyainkat.
És ne feledjük, hogy a lemez három videót is tartalmaz, többek között a „Szomorú vasárnap”-ot is.

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Rome Wasn’t Built In A Day (Edwards-Godfrey-Godfrey)
2. Szomorú vasárnap (feat. Hornai Anita) (Seress-Jávor)
3. Como La Flor (P. Astudillo-A.B. Quintanilla)
4. The Storm Is Over (feat. Gáspár Laci) (Kirk Franklin)
5. No Woman No Cry (V. Ford-Bob Marley)
6. Killer Queen (F. Mercury)
7. Ms. Celie’s Blues (Jones-Richie-Temperton)
8. Ha az Életben (feat. Bocskor Bíborka) (Lovasi András)
9. It’s Love (Darren „Limitless” Henson-Keith Pelzer-Jill Scott)
10 Eses Hombre (M. Alejandro-A. Magdalena)
11. Still I’m Sad (McCarthy-Samwell-Smith)
12. Nothing Compares 2 U (Prince)
13. Adjon az ég (Tankcsapda-Lukács László)


Fekete Ádám - 2006. december 11.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére
Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Póka Angéla)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!