FőképA nyolcvanas években hallottam először Leonard Cohen nevét jelentős hatásként említeni, méghozzá nem kisebb pályatársa, mint Cseh Tamás szájából. Már akkor is nyilvánvalónak kellett volna tűnnie, mily rettentően hasonlatos a két zenész felfogása, a muzsikához és a költészethez való közelítése.
Ám mégis csak jó egy évtizeddel később döbbentem rá, hogy Cohen nélkül nem csupán Cseh Tamás muzsikája nem létezne - legalábbis nem olyan formában, amilyennek megismertem -, hanem általában a bús-borongós modern énekmondó-költészet sem válhatott volna elfogadott, mi több tisztelt előadói megnyilvánulássá.

Cohen ugyanis minden kétséget kizáróan a trubadúrok kései követője. Versei éppoly szókimondóak, éppoly leplezetlenül erotikusak és néha éppoly ironikusan, gyakran virágnyelvet használva bírálják a nyugati társadalom és világfelfogás gyarlóságait és fogyatékosságait, mint régen volt elődeinek udvari költészete.
Angolul kevésbé tudók talán fel sem fogják, mennyire égbekiáltó kontraszt feszül a néhol a vulgaritás határait súroló, mégis természetes szavak és a mélázásra bódító keringők, tangók között.

A Kate és Anna McGarrigle, valamint Martha Wainwright interpretációjában megszólaló „Winter Lady” hallatán pontosan ez a késő középkori hangulat sejlik fel, ahogy a három női hang mögött a háttérben dudaszerűen duruzsol a kíséret.
Noha a „Famous Blue Raincoat”, a Handsome Family előadói remeklése cseppet sem tűnik évszázados hagyományok továbbvivőjének, háromnegyedes elkeseredettsége időtlen és imaszerű, akár egy reneszánsz mise, mely valamely közkedvelt dalt emel átdolgozva a mennyek kapujához.

Amint már az előbbiekből is kiderülhetett, akárcsak Cohen muzsikája, maga az album is egészen különleges, hiszen a kanadai költő-énekes szerzeményeit egy kivétellel nem megalkotójuk adja elő, hanem saját jogon is komoly nevek, többek között a sötét hangulatú dalairól híres ausztrál Nick Cave, a népzenei hatásokat elektronikával vegyítő brit Beth Orton, vagy a lemez szerintem legszebben megszólaló, legszívbemarkolóbb folk-keringőjét, a „Chelsea Hotel No. 2”-t rekedtesen mintegy elkántáló kanadai-amerikai Rufus Wainwright.

E nemzetközi stáb eredetileg egyetlen tisztelgő koncert kedvéért gyűlt össze, ám az előadás olyannyira jól sikerült, hogy a szervezők a brooklyni Prospect Parkban lezajlott ingyenes estet követően előbb további koncerteket szerveztek Brightonban és Sydneyben, majd mintegy betetőzésként, az eseményt megörökítő filmet készítettek.
A CD tulajdonképp tehát filmzene, amely önmagában, vizuális hatások nélkül is teljes élményt nyújt, hiszen átfogó képet ad egy rendkívüli alkotó egyéniség utánozhatatlan, ugyanakkor megtermékenyítő életművéről.

Előadók:
Perla Batalla - vokál
Steven Bernstein - trombita, zenei rendező
Rob Burger - zongora, orgona, harmónium, tangóharmonika
Charlie Burnham - hegedű
Julie Christensen - vokál
David Coulter - fűrész
Don Fatzone - basszusgitár
Smokey Hormel - gitár
Briggan Krause - bariton szaxofon
Maxim Moston - hegedű
Chris Spedding - gitár
Joan Wasser - hegedű
Kenny Wollesen - dob, ütőhangszerek

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Tower Of Song (Martha Wainwright)
2. Tonight Will Be Fine (Teddy Thomson)
3. I’m Your Man (Nick Cave)
4. Winter Lady (Kate & Anna McGarrigle, Martha Wainwright)
5. Sisters Of Mercy (Beth Orton)
6. Chelsea Hotel No. 2 (Rufus Wainwright)
7. If It Be Your Will (Antony)
8. I Can’t Forget (Jarvis Cocker)
9. Famous Blue Raincoat (The Handsome Family)
10. Bird On A Wire (Perla Batalla)
11. Everybody Knows (Rufus Wainwright)
12. The Traitor (Martha Wainwright)
13. Suzanne (Nick Cave, Julie Christensen, Perla Batalla)
14. The Future (Teddy Thomson)
15. Anthem (Perla Batalla, Julie Christensen)
16. Tower Of Song (Leonard Cohen, U2)

Diszkográfia:

Songs Of Leonard Cohen (1967)
Songs From A Room (1969)
Songs Of Love And Hate (1971)
Live Songs (1973) – koncert
New Skin For The Old Ceremony (1974)
Death Of A Ladies’ Man (1977)
Recent Songs (1979)
Various Positions (1984)
I’m Your Man (1988)
The Future (1992)
Cohen Live: Leonard Cohen In Concert (1994) – koncert
Field Commander Cohen (2001) – koncert
Ten New Songs (2001)
Death Healer (2004)
Live In London (2009) – koncert
Live At The Isle Of Wight 1970 (2009) – koncert
Songs From The Road (2010) – koncert
Old Ideas (2012)