Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Los Lonely Boys: Sacred (CD)

Egyet szögezzünk le: én alapvetően nem szeretem a popzenét. Maga a dallamvezetés és dalfelépítés nem jön be, ami miatt egy zenére ráaggatjuk a pop kifejezést, és ami miatt széles körű közönségnek szól.
De el kell ismernem, hogy a Los Lonely Boys új lemeze, akármennyire is áthallatszik belőle a pénz szaga, a maga műfajában az elsők között szerepel.

A napokban jelent meg tehát a Garza testvérek második szólóalbuma Sacred címmel, ami kutakodásaim során véletlenül a kezembe is akadt.
Igazán nem ismertem őket előtte, filmzenékből derengtek, és a nevükből sejtettem, hogy valami latinos muzsikát játszanak. Nem is tévedtem olyan sokat, mivel később fény derült arra is, hogy a csapat texasi illetőségű, ami csak egy köpés Mexikótól.

Alapvetően természetesen inkább a könnyen fogyasztható rock kategóriába lehetne sorolni zenéjüket, de azért a fiúk egy kis latinnal, egy kis blues-zal és egy kis ezzel-azzal is kedveskednek az igényes zenék kedvelőinek.

A banda gitár-basszus-dob felállásban játszik, és persze mindhárman énekelnek, mint ahogy az egy dögös fiúzenekartól el is várható.
Persze azért a lemezen billentyűznek és szájharmonikáznak is, sőt egy-egy szám erejéig még egy fúvósszekció is becsusszan a hangzás dúsításának érdekében.

Van sok torzítás, mert anélkül nem is olyan kemény a kemény, vannak érces férfihangok melltartós lányok csábításához, van zúzás fejrázáshoz, és vannak latinos ritmusok a táncos lábúak kedvéért.
Ennek fejében pedig mindez olyan eladhatóan van csomagolva, hogy a magas eladási szám is garantált. Ez pedig egyáltalán nem negatívum, mivel manapság ritka az olyan banda, amelyik jó zenével tud nagy sikert aratni.
Én nem rajongok ezért a műfajért, és mégis találtam benne olyat magamnak, ami megragad.

Ami igazán tetszik benne, hogy nagyon erős gitárriffekkel dolgoznak, és így maga a zene is elég kemény ahhoz, hogy elsodorjon magával.

Az album első nótájában, a „My Way”-ben, bár maga a szám annyira nem fog meg, a reszelős riff és a fúvósok megragadnak. Mondtam, igazán nem rajongok érte, de ha már kommersz muzsikáról van szó, akkor a Los Lonely Boys az első, mert van benne tartás, és nem folyik szét az első taktus után.

Az „Outlaws”-ban a zenekar már egy igazi, tökös ZZ Top hangzásig keményedik, amit egy kis Johnny Cash-es beütéssel bolondít meg. Egy odapörkölős gitárriffel, egy szájharmonikával, egy rezesbandával és egy mély, búgó énekhanggal még engem is levettek a lábamról.

A „Texican Style”-ban egy tangóharmonika is felcsendül, amivel szintén sikerült elnyerni a tetszésemet. Egyfajta otthonos légkört teremt ez a hangszer, mintha csak egy texasi piacon játszanának, nagykarimájú szalmakalapban. Még kurjongatnak is hozzá.

Az „Oye Mamacita” és az „I Never Met A Woman” is hasonlóan élvezhetőre sikerült. Itt latinosra és csábítóra vették a figurát, amit mélységesen megértek, mert hát, mit tegyünk, tényleg erre özönlenek a nők.
Egyébként valószínűleg a csapat elsődleges célközönsége a nők tábora.

Viszont ami nem igazán tetszik benne, hogy Eric Clapton Back Home című lemezének hangzásvilágát idézi, amit már a lassúkezű gitárostól sem szerettem, azt meg pláne nem szeretem, ha reprodukálják nekem.
A „Home” című szám szinte egy az egyben a Back Home bluespop hangulatát eleveníti fel. Nyilván rájöttek a fiúk, hogy ezzel lehet sok pénzt keresni, mert már a gitárosnak is sikerült, de azért ezt mégsem kéne.

És sajnos ez a fellegzős túltelítettség végigkíséri az album összes dalát, emiatt egy idő után idegesítővé válik, ráadásul az egyik énekes hangja nagyon hasonlít Claptonéra, ami csak még jobban felhergel.
Ennek ellenére egy pazar lemezzel gazdagodtunk a Los Lonely Boys jóvoltából, ami a kemény és a lágy, a bluesrock és a latin muzsika kedvelőinek egyaránt önfeledt szórakozást biztosít.
Érdekesebbnél érdekesebb fricskák vannak elszórva benne, mindenkinek tud kellemes meglepetést okozni.

Tehát a Sacred igényes, nyári hangulatú, vidám popzenével lett megtömve, így elsősorban az igényes, nyári hangulatú, vidám popzene kedvelőit fogja megragadni. Azok közül is főleg a nőket.

Az együttes tagjai:
Henry Garza – ének, akusztikus gitár, elektromos gitár, harmonika
Jojo Garza – ének, basszusgitár, billentyűk
Ringo Garza – ének, dob

A lemezen elhangzó számok listája:
1. My Way
2. Orale
3. Diamonds
4. Oye Mamacita
5. I Never Met A Woman
6. Roses
7. Texican Style
8. One More Day
9. Memories
10. My Loneliness
11. Outlaws
12. Home
13. Living My Life


Fekete Ádám - 2006. augusztus 12.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére
Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Los Lonely Boys)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!