FőképA Hammond B-3-as egyik koronázatlan királya, Joey DeFrancesco idén márciusban új albummal jelentkezett. Az orgonista számos téren bizonyított már, jazz-standardeket és bluest egyaránt hallhattunk tőle korábban.
17 évesen már Miles Davisszel turnézott, ma pedig az egyik legnagyobb jazz-orgonistaként tartják számon. Lemezein olyan hírességek tették tiszteletüket, mint Jimmy Smith, Melvin Sparks, vagy Gary Bartz.

Az Organic Vibes című lemezen a billentyűs mellett Ron Blake és George Coleman fújja a szaxofont, Jake Langley gitározik, Bobby Hutcherson játszik vibrafonon és Bryon Landham dobol.

Blake-et Roy Hargrove mellől ismerhetjük, de Art Farmer mellett is megfordult már. George Hawkins már a ’60-as években játszott Herbie Hancockkal és Milesszal, Jake Langley saját, Diggin` In című albumán is együtt dolgozott az orgonistával, Bobby Hutcherson minden idők egyik leghíresebb vibrafonjátékosa, Bryon Landhamet pedig a régebbi Joey DeFrancesco lemezek dobosaként ismerhetünk.
Tehát ezen az albumon is egy kisebb szupercsapatról beszélhetünk.

Az Organic Vibes című albumon hallható muzsikára leginkább a hard-bop elnevezés illik, Bobby Hutcherson dinamikus játéka egyértelműen Milt Jackson hard-bop korszakát idézi.
Az új korong legnagyobb érdekessége, hogy Bobby Hutcherson feltűnően sok játékteret kapott. Tulajdonképp DeFrancesco majdnem el is veszíti a vezető szerepet, szinte mindent átenged a vibrafonosnak.

Ez természetesen egyáltalán nem tesz rosszat a lemeznek, mivel Hutcherson személyében kiváló zenészt tisztelhetünk, csak meglepő, hogy a vibrafon mennyire uralja a terepet. Mindenesetre szép gesztusnak találom, hogy a billentyűs ennyi lehetőséget adott zenésztársának.

A lemezen egyenlő arányban hallhatunk gyors nótákat és lassú standardeket, tehát az egysíkúság ki van zárva.
A „The Tackle” rögtön iszonyú iramot diktál, hard-bopos szaxofontémájával és hirtelen váltásaival a műfaj egyik gyöngyszemének mondható. Hutcherson, Coleman, Defrancesco és Landham szólója is egyszerűen kiváló.
Az orgonista szinte egész végig a háttérben akkordozik, de a szólóban ő is megmutatja, hogy mitől döglik a légy.

A „Little B’s Poem” sem vesz vissza a tempóból. A szaxofont helyettesítő, andalító fuvola és az újból elkápráztató orgona hat és fél percig az egekbe emel. A szólók újból remekek, igazán nem lehet rajta semmit kritizálni.

Az „I Thought About You” egy lassú standard vibrafonvezetéssel és orgona-alábúgással. Egyáltalán nem gond, hogy a vibrafon ilyen sok helyet kap az albumon, mivel Hutchersonban egyszerűen nem lehet csalódni.
A vibrafonos közel ötperces improvizációját DeFrancesco szólója követi. Róla is elmondható az, ami a vibrafonosról. Puhán és érzékkel menetel ujjaival a Hammond B-3-ason.

A „Somewhere In The Night” ismét egy standard, amivel ismét semmi baj. A szaxofon viszi a témát, majd vibrafonszólót, gitárszólót (Langley-t is csak dicsérni lehet), szaxofonszólót, orgonaszólót hallhatunk, majd újból a témát.
A hammondista észveszejtő futamokkal ékesíti szólóját, a legvadabb hard-bop számokban lehet effélékre lelni.

A „Down The Hatch” két lassabb után újból egy pörgős szerzemény, megkapó szaxofontémával és szólóval. Sok újat nem ad, mint ahogy az egész lemez is mentesítve van minden újító szándéktól, de amit ad, az nagyon jó.

A „Speak Low” a lemez gyorsabb dalai közül való, rohanó tempójára épülő, hard-bopos szaxofonszólója az ötvenes-hatvanas éveket idézi. Joey DeFrancesco orgonaszólója is abszolút illeszkedik a nótába, elmement futamai ismét elég vadak. Alig-alig hagy szünetet, nem tudom, hogy bírja levegővel.

Az újból lassú „JeNeane`s Dream”-ben visszatér az utóbbi nótákban kicsit eltűnt Bobby Hutcherson, hogy ékes vibrafonjával ismét ő vigye a nóta fonalát. Témája és szólója szinte az egész számot belepi, a billentyűs csak egy-két menetet süt el, különben halk akkordokkal kíséri társát.

A „My Foolish Heart” ismét egy lassan gomolygó standard, amit az „I Thought About You”-hoz hasonlóan végig Hutcherson vezet, akinek gyönyörű játéka belengi az egész dalt. Még mindig nem hiszem, hogy nagy hiba egy ilyen kvalitásokkal rendelkező muzsikusra bízni egy egész számot.

A „Colleen” című szerzemény ritmusában rejlik egy árnyalatnyi bossanovásság, amitől az egész szerzemény kap egy olyan spanyolos aromát, mint amilyet Stan Getz Joao Gilbertóval készített felvételein érezhettünk és élvezhettünk korábban. A szólók itt is a helyükön vannak, mindenki precízen dolgozik.

Mint azt már írtam, ez a lemez nem nyújt sok újdonságot, viszont amit nyújt, az nagyon jó. A zene hard-bopos pörgése ellenére abszolút fogyasztható és élvezhető, nem kell rajta sokat agyalni és semmilyen különösebb lelkiállapotra nincs hozzá szükség. Ezt az ember berakja, hallgatja, és máris jó.

Az együttes tagjai:
Joey DeFrancesco – Hammond B-3 orgona
Jake Langley – gitár
Ron Blake – szaxofon
George Coleman – tenorszaxofon
Bobby Hutcherson – vibrafon
Bryon Landham – dob

A lemezen elhangzó számok listája:
1. The Tackle
2. Little B`s Poem
3. I Thought About You
4. Somewhere In The Night
5. Down The Hatch
6. Speak Low
7. JeNeane`s Dream
8. My Foolish Heart
9. Colleen