Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Tankcsapda: Mindenki vár valamit (CD)

És Tankcsapda ismét, remélhetőleg még nagyon sokáig, már csak azok kedvéért is, akik nehezen viselik a korlátok közti bezártságot. Na meg azokért is, akik hosszú évek óta hűséges rajongói a debreceni zenekarnak. Ja. És azokért, akik még nem tudják, hogy hűséges rajongói lesznek a bandának.

A Mindenki vár valamit című albumról (ahogy az eddigiekről is) ordít a szabadság, üvölt belőle a mindegyhogyhovácsakmenjünk érzés (akár Zs. Bilbó, H-falvai lakos is tagja lehetne a zenekarnak), az útra hívás, méghozzá egy olyan útra, ahol az úti cél maga az út.
Vagy az úti cél le van ejtve, ki hogy hallgatja a zenéjüket. Ez már gusztus és értelmezés dolga. A dalszövegek gondolatébresztők, meg úgy egyáltalán ébresztők, mint egy óra, ami mindig a lehető legjobbkor csörög. Óra még nem létezik ilyen, zenekar már igen.

Jellegzetes és túlhallgathatatlan Tankcsapda album a 2006-ban megjelent Mindenki vár valamit, amitől mindenki azt kapja, amit megérdemel, amit vár és közben azt, amire egyáltalán nem számít.
A zenekar hangszereltségében összetettebb, mint korábban – ki hinné, pedig mindenki ugyanazon a műszeren játszik, mint eddig –, a stílus megőrzése mellett sikerült egyre profibb hangzást kicsiholniuk a hangszerekből még akkor is, amikor a hallgató már azt hinné, nem lehet még egyet durrantani.
Lehet. A Tankcsapda megtette, méghozzá az elkövetkezendő albumok ígéretével. Ezek a zenészek kifogyhatatlanok.

A Tankcsapdát már nem is igazán lehet besorolni műfaji korlátok közé, noha Punk-rock zenekarként indult, mára már elég azt mondani, tankcsapda és mindenkinek beugrik róla valami, akár egy-egy nóta, akár egy érzés vagy egy buli. A Tankcsapda megteremtette a saját műfaját, ezért nem is érdemes kísérletet tenni a besablonozásra.

Itt a tavasz, jön a nyár… egyre hosszabbak az éjszakák… várj ezt elszúrtam… szóval mindenkinek Tankcsapdát, receptre vagy anélkül, de próbáljatok szerezni, mert piszkosul megéri.
Ha dolgozol és megteltél a munka örömével, ráadásul a főnököd is betelt a te örömeiddel, gyógyszerkén hat az új lemez. Ha nagy buli van kilátásban, akkor serkentő, de a levertséget kezelendő is kiváló szer a debreceni hármas hangtablettája.
Szóval mindenre gyógyír a Tankcsapda új albuma, akkor is, ha a korábbiakat nem ismered. Legyél kezdő tankcsapdás, vagy folytasd, ahol abbahagytad, biztosan nem fogod megbánni.

A lemezhez tartozik egy bonusz DVD, Budapest Pecsa, 2005. május 28.
A DVD-n elhangzó számok listája: Agyarország – Bárány – Fiúk ölébe a lányok – Úgy szeress – Az ember tervez – Mindig péntek – Szextárgy – Pogo – Mennyország tourist – Törülköző teniszütőkkel – Adjon az ég – Tudok egy munkát - Tankcsapda

Az együttes tagjai:
Lukács László: basszusgitár, ének
Molnár Levente: gitár
Fejes Tamás: dob

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Rock a nevem
2. Nem kell semmi
3. California über alles
4. Egy van
5. Füst és Lábdob
6. mindenki
7. Az alagút végén
8. A holnapot éljem túl
9. Irgalom nélkül
10. Dávid és Góliát
11. Minden szó
12. Hiányzol

Diszkográfia:
Punk & Roll (1990)
A legjobb méreg (1992)
Jönnek a férgek (1994)
Az ember tervez (1995)
Connektor :567: (1997)
Ha zajt akartok! (1999)
Agyarország (2001)
Baj van!! (2002, 1989)
Élni vagy égni (2003)
Mindenki vár valamit (2006)
Elektromágnes (2007)
Minden jót (2009)
 
A zenekar eddig megjelent videói:
Tankcsapda ’89-’96 (VHS)
Itt vannak a Tankok!! (VHS-DVD)
A legjobb mérgek (VHS-DVD)
Viszlát Debrecenben (DVD)
Élő Főnix (DVD+CD)
Sziget 2009 (2010)

A zenekarról eddig megjelent könyvek:
Tankönyv – A rock & roll rugói (interjúkötet)


Jónás Zsolt - 2006. május 10.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!