Főkép

Kevés színésznek tette annyira tönkre a karrierjét egy film, mint Tim Curry-nek, aki annyira maradandót alkotott a vásznon, hogy még évtizedek múlva is mindenkinek ez a film ugrott be róla. Ezen nem is lehet csodálkozni, hisz a Rocky Horror Picture Show (a továbbiakban: RHPS) új műfajt teremtett a mozgóképben. És a zenében? Igen is, meg nem is. Az úgynevezett glamour rock akkor kezdte el bontogatni a szárnyait, és többek között Gary Glitter sem lehetett volna az, aki - a film és az album nélkül.

A ’70-es évek a zenés játékok fénykora volt. És ezek közül a RHPS volt az úttörő. Mert alapvetően egy zenés színpadi játékról beszélünk, amely először Londonban, majd Amerikában aratott nagy sikert. Most meghallgatva semmi új nincs benne. De akkor, 1975-ben a zene igencsak új volt. Pofátlan, szemtelen, szokatlan. És nemcsak a szövegeiben, illetve témájában. A transzvesztitákat és társaikat szerepeltető muzsika állandóan kikacsintó, néha meg egyszerűen a pofánkba röhögő rock and roll, amely egyszerre tiszteleg a műfaj előtt és parodizálja azt.

Fúvósok, vonósok, kórus, sikító gitár – ez mind a glamour rock sajátja. Csak míg Gary Glitter és társai a bűnben teljesen komolyan vették magukat, és ennek köszönhetően zenéjük már akkor elavult volt, amikor lemezre vették, a RHPS friss és ropogós. Az énekesek között Curry mellett ott van az akkor még teljesen ismeretlen Meat Loaf, de a mára már dívává vált Susan Sarandon is. Ha felidézzük Meat Loaf első albumait, nehéz nem észrevenni, honnét jön az ötlet. A RHPS igencsak mély nyomot hagyott benne.

Ahogy a hallgatóban is mély nyomot hagy ez a lendületes, szellemes, szemtelen és pofátlan rockzene, amely egy pillanatra sem követi el azt a hibát, hogy komolyan veszi magát. A 25 éves díszkiadás öt, eddig kihagyott nótával bővül ki, így téve teljessé az élményt. A zeneszerző Richard O’Brien maradandót alkotott, ehhez kétség sem férhet. Olyan rock and roll albumot, amely egyszerre katalogizálja a műfaj kliséit és alkot újat. Az énekesek hallhatóan élvezik az agybajt, és ebben a hallgató sem tehet mást, mint osztozik.

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Science Fiction Double Feature
2. Dammit Janet
3. Over At The Frankenstein Place
4. Time Warp
5. Sweet Transvestite
6. Sword Of Damocles
7. I Can Make You A Man
8. What Ever Happened To Saturday Night
9. I Can Make You A Man
10. Toucha Toucha Touch Me
11. Once In A While
12. Eddie`s Teddy
13. Planet Schmanet Janet
14. Rose Tint My World
15. Don`t Dream It Be It
16. Wild And Untamed Thing
17. I`m Going Home
18. Super Heroes
19. Science Fiction Double Feature

Kapcsolódó írások:

Rocky Horror Picture Show (DVD)
Rocky Horror Tribute Show (DVD)