Főkép

Az európai zene sokat köszönhet a keltáknak. A középkorban ír szerzetesek terjesztették a kontinensen a többszólamúságot, napjainkban pedig a világzene egyik alapját adják az ír-kelta melódiák. Ám a rockzene fénykorából sem hiányozhatott a zöld sziget zenészeinek befolyása. A Thin Lizzyvel szinte egyet jelentő brazil-ír származású, ámde birminghami születésű Phil Lynott neve ma már – amit az 1979-es lemez címe mintegy előrevetít – rock legenda. Kevés könnyűzenész emlékét őrzik meg kőbe vésett vagy bronzba öntött formában, Lynott alakját viszont 2005. augusztus 20-ától Dublinban szobor formázza meg az eljövendő generációk számára.

Noha az elsőként nemzetközi sikert elérő ír basszusgitáros-énekes leghíresebb nótája minden bizonnyal a Metallica által is feldolgozott népdal, a „Whiskey In The Jar”, a legjobb albuma sokak szerint – és én csak egyetérteni tudok velük – a fekete rózsát nemzeti mítoszból rock legendává átlényegítő Black Rose. Ezen a lemezen minden együtt van, ami a Thin Lizzyt naggyá tette egykor, és amitől muzsikájuk ma is éppoly frissnek és elevennek hat, mint fénykorukban. A kiváló nótákat Lynott mellett a ma már szintén legendás Gary Moore adja elő, de Brian Downey dobos sem tartozik a könnyen leírható zenészek közé.

Furcsamód a Moore által egyszer keményen bírált Scott Gorham maradt a másik oszlopos tagja annak a bandának, ahol olyan gitárosok fordultak meg rajta kívül, mint a Motörheadet is megjárt Brian Robertson, a Pink Floyd koncertjein háttérzenészeként közreműködő Snowy White, vagy a Whitesnake talán három legsikerültebb albumán pengető John Sykes.

A Thin Lizzy muzsikája senki máséval össze nem téveszthető, többnyire vidám, esetleg férfiasan búsongó, jó értelemben vett kocsmai hangulatot tükröző, hamisítatlanul koncertszínpadra kívánkozó rockzene. A témák egyszerűek és fülbemászóak, a megvalósítás kemény, izgalmas ritmusú, Lynott hangja pedig egyszerűen utánozhatatlan. A lemezen több fergeteges gitárszóló is elhangzik – jóllehet nem a virtuozitás a banda elsődleges lételeme –, melyek közül én személy szerint a „Get Out Of Here” hátborzongató futamait tartom a legemlékezetesebbnek.

Az album elvitathatatlanul legtökéletesebben megkomponált dala ellenben a címadó „Róisín Dubh (Black Rose) - A Rock Legend”, mely az ír történelem és legendák leghíresebb alakjait sorolja fel, miközben szépívű kelta dallamok és táncra, de legalábbis ütemes mozgásra serkentő ritmusok támasztják alá a szöveg üzenetét. Tökéletesen ír, és írekhez méltóan tökéletes. Gary Moore ebben a számban is remekel, a felelgetős gitárkiállást azóta rengeteg kezdő és gyakorló gitáros megtanulta, és nem egy közülük színpadon is előadta.

Nálunk ugyan nem fognak szobrot állítani Phil Lynottnak, azt azonban nyugodtan megengedhetjük magunknak, hogy időről időre behelyezzük lejátszónkba az albumot, és egy üveg ír whiskey mellett megemlékezzünk a távoli, de annál rokonszenvesebb sziget egyik legfurcsább és legeredetibb alkotójáról és rockbandájáról.

Az együttes tagjai:
Brian Downey - dobok és ütős hangszerek
Scott Gorham - gitárok és háttérvokál
Gary Moore - gitárok és háttérvokál
Phil Lynott - ének, basszusgitár, 12-húros gitár

Az albumon elhangzó számok:
1. Do Anything You Want To
2. Toughest Street In Town
3. S & M
4. Waiting For An Alibi
5. Sarah
6. Got To Give It Up
7. Get Out Of Here
8. With Love
9. Róisín Dubh (Black Rose) - A Rock Legend

Diszkográfia:

Thin Lizzy (1971)
Shades Of A Blue Orphanage (1972)
Vagabonds Of The Western World (1973)
Nightlife (1974)
Fighting (1975)
Jailbreak (1976)
Johnny The Fox (1976)
Bad Reputation (1977)
Black Rose: A Rock Legend (1979)
Chinatown (1980)
Renegade (1981)
Thunder And Lightning (1983)