FőképAz elsőre megdöbbentő, ám a műfaj filozófiai hátterébe belegondolva csöppet sem titokzatos nevű finn gótikus metál banda, a 69 Eyes, ha akarná, sem tudná letagadni a Sisters Of Mercy hatását. Ám láthatóan – vagyis inkább hallhatóan – nem is akarják.
Andrew Eldrich alapvetően elektronikus, indusztriális hatásokkal teli, borongós, halált sugalló zenéjéhez azonban a modern metál csupasz, de kőkemény gitárhangzását teszik hozzá, sőt, az album vége felé egészen a hard core elborult, cséphadaróval keresztezett fűrészt idéző gitárreszeléséig jutnak el.

A lemez első száma, a „framed in blood” rögtön egy kiváló kis metál-riffel indul, amibe hamar belepiszkít egy torzítatlan hathúros, és amint Jyrki mély, rekedtes baritonja is megszólal, kész a hamisíthatatlan 69 Eyes-hangzás.
Ezt követi az album második legjobb nótája, a középtempójú, mégis lendületes „gothic girl”, a maga slágeres fő gitármotívumával. Ugyanez áll szerintem az album legjobban sikerült dalára, a „the chair”-re is, azzal a kitétellel, hogy ha lehet, még tökéletesebb összhangot alkot a gótikusan sötét tónusú énekstílus és dallam a kemény, mégis slágeres gitárokkal és dobokkal.

Persze az anyag fennmaradó részét sem az unalom és a zenei csömör jellemzi. A „velvet touch” lassan, zongorával nyit, majd fokozatosan megy át komótos, sziklakemény metálba. A „sleeping with lions” gitárjait csak az uniszónós, kifejezetten eltalált refrénben torzítják, de mindez kit izgat, ha ennyire bejön minden hang a nótában.
A progresszív thrash-metál lomhább pillanatait idéző „angel on my shoulder”-rel veszi kezdetét az elektronizálódás. Míg a „stolen season” akár a Depeche Mode vadabb és rockosabb törekvéseinek zeneileg reinkarnálódott kiteljesedése is lehetne, a „wages of sin” már a nu metalosokra is hathatott – a korszerű szintetizátorhangzás és a scratch-szerű zajok mellett zúzós gitárok és kopogó dobok szólnak, a rövid, de annál lilagőzösebb gitárszóló pedig már csak hab a tortán.

A lemezt záró, torzított énekkel fejelt HC-ről már írtam a bevezetőben, de ez a szám, a „30” is jó példa rá, hogy a 69 Eyes mindvégig változatos, több síkon futó muzsikája a paradox egységbe kényszerített stíluson és háromnegyed órán belül a különféle szélsőségekig eljuthat.

A blessed be eleinte talán kissé nehezen emészthető album, viszont ha már hozzáedződtünk, poe-i baljóslatúságával és perverz szexuális töltöttségével elcsábít minket, önkéntelenül is belefeledkezünk, és teljes lényünkkel átadjuk magunkat az akár transzcendentálisnak is felfogható élvezetnek.

Az együttes tagjai:
Jyrki – ének
Bazie – szólógitár
Timo-Timo – gitár
Archzie – basszusgitár
Jussi 69 – dobok

A lemezen elhangzó számok listája:
1. framed in blood
2. gothic girl
3. the chair
4. brandon lee
5. velvet touch
6. sleeping with lions
7. angel on my shoulder
8. stolen season
9. wages of sin
10. graveland
11. 30

Diszkográfia:
Bump ’n’ Grind (1992)
Motor City Resurrection (1994)
Savage Garden (1995)
Wrap Your Troubles in Dreams (1997)
Wasting The Dawn (1999)
Blessed Be (2000)
Paris Kills (2002)
Helsinki Vampires (2003) DVD
Framed In Blood - The Very Blessed of the 69 Eyes (2003) válogatás
Devils (2004)
Angels (2007)
Back In Blood (2009)
X (2012)