FőképFülszöveg:
Egyiptom fáraói saját korukban mitikus lényeknek számítottak, hatalmuk és rangjuk sok évezreden át lenyűgözte mindazokat, akik kapcsolatban kerültek velük.
E kötetben a Középbirodalom korának Egyiptomát fenntartó és védelmező közkatonák életét mutatjuk be. Ritka leletek segítségével tárjuk az olvasók elé a középbirodalmi fáraók hadseregét - az íjászoktól a közelharcot vívó katonákon át az uralkodó kísérőiig. Ókori forrásokra támaszkodva részletesen elbeszéljük a tengeri és szárazföldi csaták menetét, de közben egyedülálló bepillantást nyújtunk az olvasó számára a katonák életének mindennapjaiba is, étrendjüktől kezdve egészen az általuk imádott istenekig.

Részlet a könyvből:
Egyiptom földrajzi adottságai révén számos, élesen meghúzható vonalú természetes határ védelmének áldásában részesült, amelyek évszázadokon át távol tartották tőle a hívatlan vendégeket. Keleten és nyugaton, éppoly kérlelhetetlenül és határozottan, akár a papíron húzott egyetlen vonal, zord sivatagok jelölik ki az egyiptomi élet határát, a Nílus torkolatának lejtős partjai pedig ugyanolyan hatékonyan állítják meg az áthaladni kívánókat, mint valami erődítmény. Délen hiába szeli ketté a szárazföldet a Nílus, a közel 1400 kilométer hosszú völgyön végighúzódó, összesen hat nehezen hajózható szakaszból (katarakta) álló sorozat mindkét irányba rendkívüli módon megnehezíti az áthaladást. A saját földrajzi korlátainak biztonságát élvező Egyiptom igen korán sikeres, önálló és elszigetelt egységgé alakult. A bőkezű Nílus – amelynek rendszeres áradása minden évben termékeny hordalékot rak le – a létszükségleteken túl fényűzésre is lehetőséget biztosított, ám az országon belül ezzel együtt is sajnálatosan kevés volt a hajók építéséhez használható faanyag. Bár valójában nem is volt szükség arra, hogy bárki a határokon túlra merészkedjen, és ahogy a görög történetíró, Hérodotosz (szül. i. e. 484 k.) is megírta: Egyiptom „a Nílus ajándéka” (2.5.1).
 Ugyanakkor az első átmeneti korban (i. e. 2181–2055.), amikor a Nílus-völgy egymással hadakozó részfejedelemségek közt oszlott meg, igen sok határ menti település elpusztult. A politikai megosztottság, az általános bizonytalanság az egyiptomi síremlékek ábrázolásain is tetten érhető: az Óbirodalom alkotásainak békés családi és mezőgazdasági jeleneteit felváltották a felfegyverzett kísérők által körülvett hadurak portréi. Ennek következményeként a Középbirodalom (i. e. 2055–1650.) fáraói, bár továbbra is Egyiptom elszigetelésére törekedtek, kénytelenek voltak elődeiknél nagyobb figyelmet szentelni a hadügyeknek és a határoknak. Jelentős létszámú, külhoni segédcsapatokkal megerősített állandó hadsereget tartottak fenn, így zárták le a Nílus-völgy két szűk bejáratát északon és délen.
Az Óbirodalom korában Egyiptomnak vajmi kevés politikai kapcsolata volt a külvilággal. A fáraók küldtek néhány expedíciót a Sínai-félszigetre, Líbiába vagy Núbiába nemesfémekért, drágakövekért, valamint olyan egzotikus nyersanyagokért mint az ébenfa és elefántcsont, illetve olyan hétköznapi árukért, amilyenek a haszonállatok és a rabszolgák. Ám az egyiptomi kereskedők élénk kapcsolatot tartottak fent Büblosz kikötővárosával, ahonnan olívaolajat és cédrusfát importáltak. Mivel úgy tűnt, a király kíséretén kívül nincs szükség állandó hadsereg fenntartására, a fiatal férfiak seregét alkalmilag hívták össze munkaigényes feladatok elvégzésére, a kőfejtéstől kezdve a kereskedelmi expedíciókon át, egészen a hadjáratokig és a belső engedetlenség letörését szolgáló rendfenntartó tevékenységekig. Amikor azonban Egyiptom kénytelen volt kilépni a nemzetközi színtérre és megvédeni határait, minden megváltozott.
A Középbirodalom kezdetével nagy változások indultak meg a hadsereg szervezésének és hierarchiájának területén, ami tisztán látható olyan szakosodott rangok megjelenése nyomán, mint például a „városi milícia vezetőinek főnöke”, „a városi milícia katonája”, „az uralkodó csapata”, „a kutyás őrök vezetőjének főnöke” és „a hadsereg írnoka”. Ez utóbbi igen fontos tisztség volt. Ebben a korban, amikor rendkívül alacsony volt az írástudók létszáma – hozzávetőleges becslések szerint a népesség kevesebb mint egy százaléka volt ilyen – lehetőség nyílt írásban továbbítani a jelentéseket és parancsokat, amelyeket így csak olyan főtisztek ismerhettek meg, akik tudtak írni-olvasni, esetleg rendelkeztek saját írnokkal. A Szemna-levelekhez hasonló, ránk maradt írásos források alapján is úgy tűnik, hogy a Középbirodalom hadseregét jelentős számú „követő”, írnoki és munkaszervezői feladatot ellátó állami hivatalnokokból álló adminisztratív szervezet kísérte; ez rendelkezett a katonai gazdálkodás mindennapos teendőinek ellátásához szükséges ismeretekkel. III. Szenuszert korára (i. e. 1874–1855.) a hatalom központosítása és az állandó helyőrséggel ellátott erődítményeket építő, a tisztviselői testülettel kiegészült hadsereg feneketlen veremként nyelte el a korábban a piramisok békés építésére fordított többlettermelést.

A Kiadó engedélyével.