Főkép

Az Állatfarm „nagy testvére”, az élete végéig baloldali beállítottságú, az épülő szocializmusból és a nemzetközi munkásmozgalomból azonban végleg kiábrándult, George Orwell írói álnéven publikáló Eric Blair utolsó és egyben legismertebb regénye többrétegű, szatirikus-szimbolikus anti-utópia, amit a hidegháborús korszak végletes megosztottsága tett igazán népszerűvé, hiszen a könnyen beazonosítható utalások a szovjet rendszerre a „vasfüggöny” egyik felén kritikátlan és vak magasztalást, a másikon betiltást és pocskondiázást eredményezett. Érdekes fejlemény ez, különösen annak figyelembe vételével, hogy az 1984 valójában Aldous Huxley híres anti-utópiájára, a Szép új világra adott irodalmi válasz. Mindkét mű a Mórus Tamás-féle pozitív utópiákból kiinduló, ugyanakkor a maró gúny és túlzás jellemezte swifti hagyományokat továbbvivő tételregény, mely a korabeli társadalmi-politikai tendenciák sarkított kivetítésein alapszik.

Orwell marxista dialektikából kiinduló világszemlélete képtelen volt befogadni a huxley-i társadalom-víziót, melynek átjárhatatlan, rejtett kasztokra tagozódó állama szerinte túlságosan statikus, s hiányoznak belőle a történelmi mozgásokhoz vezető, osztályok közötti feszültségek – más szóval inkább pszichológiai és biológiai, mintsem politikai indíttatású. Ehelyett egy olyan, a Szép új világéhoz hasonlóan a szabadságot hatalmi okokból felszámoló államapparátust vázol fel, melynek létalapja nem a bőség, hanem az élet minden területén megnyilvánuló megfosztottság.

A történet főhőse Winston Smith, a külső-párt egyik tagja, aki önmaga számára is megmagyarázhatatlan módon, a regény totalitárius diktatúrájának viszonyaihoz képest nyíltan lázad a nép vezére, a Nagy Testvér ellen. (Itt jegyezném meg, hogy a magyar fordításban eléggé szerencsétlenül nevezik Nagy Testvérnek „Big Brother”-t, mivel a szovjet viszonyokra leginkább utaló megnevezés szimbolikus asszociációit jobban kibonthatta volna a „Bátyuska” szó.) A regény az ő lázadását mutatja be három, többé-kevésbé szimmetrikusan szerkesztett részben.

Az első rész a társadalom és Smith jellemének részletes bemutatása, a második az egyetlen nem szocializálható emberi megnyilvánulás, a szerelem általi lázadás, a harmadik pedig a kínvallatás és megtöretés elbeszélése. Smith tragédiája abban rejlik, hogy a hatalom érdekében mindent és mindenkit maga alá gyűrő, a szó legszorosabb értelmében elembertelenedett zsarnokság az élet minden momentumát, még a szerelmet is teljesen átpolitizálja, Smith és szeretője, Julia pedig nem a boldogság elérésének útját, hanem a Párt elleni összeesküvés egyik lehetséges módját látják kettejük kapcsolatában, és ezzel mindent, önmagukat és a szerelmüket is kiszolgáltatják a pártállamnak.

A létező szocialista diktatúrák elleni tiltakozás okán sokan, olvasók és kritikusok egyaránt szemet hunytak a felett a nem elhanyagolható tény felett, hogy Orwell csupán tárgyiasított viszonyításként használja a szovjethatalmat, amit aztán a brit és különösen az amerikai imperializmusra is megfeleltethetően egyetemesít a regényben. Ennek bizonyítékaként elég megtekinteni Terry Gilliam 1985-ös Brazil című, az amerikai bürokratikus társadalmat bíráló filmalkotását, melynek hangulata minden kétséget kizáróan Orwell regényének atmoszféráját juttatja eszünkbe. Vagyis aki a műben a rendszerváltás előtt azonnal ráismert a kor proletár-diktatúráira, az csupán politikai csőlátásának köszönhetően nem azonosítja benne korunk 1984-et idéző jelenségeit.

A szerző életrajza