FőképKönnycseppet ritkán morzsol egy rocker a szeme sarkában, de azért vannak pillanatok, amikor a meghatottság jelei még ezeken az embereken is megmutatkoznak. Nos, valami ilyesmi történt, miután végignéztem és hallgattam a Sex Action DVD-jét.
Bár anno nem nagyon mozdultam rá a banda munkásságára, mégis kellemes borzongás és bizsergető érzés töltött el a produktum láttán, némi szőrszálak égnek meredése mellett. Jah, persze a kicsi szívem is megdobbant.

Ilyenkor a régi emlékek is feltörnek; emlékszem egyszer a Fekete Lyukban – volt már vagy húsz éve – az egyik koncerten benyomultunk a tömeg közepére két csajjal és egy haverral. Aztán az egész koncerten csak a csajokat védtük a pogóban és lökdösődésben, a színpad felé csak néha-néha tudtunk pillantani; leginkább a nóták közti szünetekben, ugye.

Aztán ott volt az – nagyjából ez is húsz éve –, amikor a melóhelyemen felhívott az egyik volt osztálytársnőm, hogy ezt meg kell hallgatnom azonnal. Benyomta a magnóba a „Zuhansz velem”-et és odanyomta a hangfalhoz a telefonkagylót.
Az idillnek a tajtékzó főnököm vetett véget. Mivel a fővonalak száma elég csekély volt a cégnél, nagyon nem tudott telefonálni és ezt egy kicsit nehezményezte.

Ezek után gondolom érthető, hogy miért is volt szinte katartikus élmény a ’90-es években készült felvételeket végignézni és néha bizony énekelni is a képernyő előtt. Hülyeség? Tessenek kipróbálni! Megéri.

A korong két jól elkülöníthető részre bontható, ahogyan a zenekar munkássága is. Mindkét részben találhatunk koncertfelvételeket, klippeket, interjúkat.

Az első „félben” a már említett ’90-es években készült felvételek láthatók. Természetesen a leginkább VHS cuccokkal készített anyagtól senki ne várjon csodát, a lényeg azonban az, hogy a felvételek megvannak, láthatjuk őket és örömködhetünk nekik.
Elég muris látni egy-egy interjú kapcsán, hogy a srácok mennyire nem vették komolyan a dolgokat és hogy voltak képesek bármilyen helyzetben hülyéskedni egymással, a riporterrel vagy akár az operatőrrel.

A második „fél” 2004-ben indul, amikor Szasza szülinapi bulijára a srácok suttyomban újra összeálltak és egy rövidke koncerttel lepték meg az énekesüket. Ez olyannyira jól sikerült, hogy úgy döntöttek, folytatni fogják.
Erre rádobott még egy lapáttal, hogy a Sziget is megkereste a zenekart, ugyan már, nyomjanak ott is egy bulit. Negyvenezer ember nézte végig a produkciót.

Az anyag második felével kapcsolatban az elején volt egy kis problémám. Az oké, hogy a húsz évvel ezelőtti felvételek így-úgy szólnak, de sajnos a XXI. századi felvételek egy részéről is ezt kell, hogy mondjam.
Igaz a DVD-n ott van, hogy minden felvétel az eredeti formában kerül közlésre, nincs simogatás, javítás, csere, stb. Döntse el ki-ki maga, hogy ez mennyire jön be neki, én kis vívódás után megbarátkoztam a gondolattal, hogy ez márpedig így oké.

A DVD-n helyet kapott még egy rövidebb bonusz rész is, ami alapján kijelenthető, hogy ugyanolyan szertelenségre képes ez a négy csávó, mint anno, de azért valamennyire képesek komolyan is kezelni az életet vagy legalábbis komolyabban venni a riporter kérdéseit és a válaszaikat.

A zenekar tagjai:
Szendrey Zsolt (Sexfürer the Wolfchild) - ének, herfli
Mátyás Attila (Electric Joker) - gitár, vokál
Somlyay Miklós (Mikki the Kid) - basszugitár, vokál
Zana Zoltán (El Scorpio) - dobok
Nagy Gyula (Big Boss) - menedzser

A lemez tartalma:
1. Intro
2. Fekete lyuk - A kezdet
3. Az első fellépés
4. Miért maradtunk együtt?
5. Ahova lépsz
6. Zuhansz velem
7. Én ilyen vagyok
8. Vörös a szád
9. Zuhansz velem (élő)
10. Hallod a hangom (élő)
11. Valami vár (élő)
12. Tetoválva vagy (az első 9 kamerával rögzített klip Magyarországon)
13. 1993.06.19 Rocktükör interjú
14. Végzet vagyok (élő)
15. Szexuális manőverek, Born to be wild (élő)
16. 1993 nyara, lövészet Miksával és Lukival
17. A mocskos turné
18. Biliárd Zolival és Miksával
19. C.A.S.H
20. 1994, E-klub, Húzd fel a fegyvert
21. Az utolsó interjú
22. 2004.08.08 - A visszatérés
23. Alkohol (élő)
24. Magányos úton (élő)
25. Kell ez a hajsza (élő)
26. Vicces interjú (nem került adásba)
27. Csak ez kell (élő)
28. Vörös a szád (élő)
29. 2005, Az új album bemutatása
30. Nem használ a szó
31. Szerelem kell (koncertklip)
32. Jöhet bármi (élő)
33. Mint az őrvény (élő)
34. Nem szabadulsz (élő)
35. Napszemüveg (koncert és turnékilp)
36. Kicsit durva (élő)
37. Már nem érdekel (élő)
38. Nem használ a szó (élő)
39. Én ilyen vagyok (élő)
40. Hallod a hangom (akkor és most)
41. Vége főcím
42. Bonus extra

Diszkográfia:
Sex Action (1990)
Olcsó élvezet (1992)
Mocskos élet (1993)
Jöhet bármi (2005)
Sex Action videográfia 1990-2006 (2010) DVD