Főkép2006-ig csak nagyon kevés ember ismerte kis hazánkban John Dowland nevét. Ekkor azonban Sting - egy bosnyák lantművésszel, Edin Karamazovval karöltve - piacra dobta a Songs from the Labyrinth című lemezét.
Amelyen az 1563 és 1626 között élt angol, reneszánsz zenész és komponista, John Dowland műveit játsszák.

A rajongók többsége fanyalogva fogadta az albumot. Főként azt írták a produkció rovására, hogy nincs stinges hangzása. Szerencsére elég népes volt azoknak a tábora is, akik jól érezték magukat a több száz éves zenei időutazás alatt.

Visszatérve a zeneszerzőre… Dowland mai szóhasználattal élve nemzetközi karriert futott be: Párizsban Sir Henry Cobham nagykövet szolgálatában állt; játszott Németországban Brunswick hercegének és Hesse tartománygrófjának; IV. Christian, dán királynak pedig elsőszámú lantosa volt.
Közben Oxfordban és Cambridge-ben is zenei diplomát szerzett.

A rendkívül termékeny szerző műveit először 6, majd 7, végül pedig 9 húros lantra írta. A korabeli források szerint Dowland sohasem érezte késznek a kompozícióit és ezért folyamatosan változtatott rajtuk.

Amíg Sting esetén a fenti lemez csak egy kis kitérőnek számít zenei pályafutása során, addig a viola da gamba nevű hangszer egyik legnagyobb élő virtuóza a német származású Hille Pert a zenei karrierjét teljes mértékben a 17-18. század zenéjére építette.

Pert 1965-ben született Brémában egy, a zene iránt rendkívül nyitott családban. Papája, Helmuth Perl kiváló Mozart kutató, zenetudós. A fáma szerint Hille Pert már kislányként elkötelezte magát a viola da gamba mellett.
Öt éves korában a szülők társaságában részt vett Wieland Kuijken koncertjén, ahol azon nyomban beleszeretett a művész által megszólaltatott instrumentumba.

Hosszú tanulóévek után a művésznő bemutatkozó albuma 1997-ben jelent meg Sainte Colombe Seven strings and more - Retrouvé & Changé címmel. Ezt azután számos remek lemez követte.
Napjainkban a fellépések és a lemezfelvételek mellett a szülővárosának művészeti egyetemén tanít.

Az alma nem esik messze a fájától mondás a jelen esetben is igaz. Hiszen a 2008. szeptemberében megjelent -In darkness let me dwell címet viselő albumon már Perl lánya, Marthe is játszik. Természetesen ugyanolyan instrumentumon, mint az édesanyja.

Perl már hosszú ideje együtt játszik a lant és barokk-gitár művész Lee Santana-val. Első közös munkájuk a 2002-es The Star and the Sea című lemez volt. A mostani új albumon kettősük a szopránénekes Dorothee Mieldssel és az Ensemble Sirius Viols-sal kiegészülve egy egészen gazdag hangzásvilágú produkciót készített.

A bő egyórányi játékidejű album repertoárjában 15 kompozíció kapott helyet. Már a lemez első száma, a „Forlorn Hope Fancy” is úgy működik, mint egy indítógomb, ami azonnal működésbe hozza a hallgató belső vetítőgépét.
Egy szempillantás alatt az angol királyi udvar kellős közepén találjuk magunkat. Körülöttünk csodálatos ruhakölteményekben pompázó udvarhölgyek és urak vannak.

Érezzük a levegőben a sercegve égő fáklyák illatát, és látjuk ahogyan azok különleges árnyjátékokat varázsolnak a falra. Közben, persze halljuk a Hille Perl által vezetett „udvari zenész” csapatot.

Az album által nyújtott élményt nevezhetjük tökéletes zenei időutazásnak is. A hanganyag még azok számára is tartogat kellemes meglepetéseket, akik nem különösebben rajonganak a historikus zenéért.
Dorothee Mields valami egyedivel tölti meg a dalokat. Ez nem minden esetben csak a hangja - ami kristálytiszta és úgy tűnik, hogy több évszázados távolságból lebeg felénk - hanem inkább a nőiességének a kisugárzása.

Az olyan kompozíciók, mint az „Earl of Essex his Galiard”, a „Lachrimae Amantis” és a „Captain Digorie Piper his Galiard” Hille Perl az ősi zene iránti alázatáról tanúskodnak. Ezek olyan művek, amelyeket fel lehet és fel is kell fedezni. De igazán csak úgy élvezhető, ha a hallgató engedi magát belemerülni a lágy hangulatba.

Előadók:
Dorothee Mields - szoprán
Hille Perl - viola da gamba
Lee Santana - lant

Közreműködők:
Ensemble Sirius Viols - viola da gamba

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Forlorn Hope Fancy
2. Lachrimae Antiquae / Flow my teares
3. Earl of Essex his galiard
4. From silent night
5. Lachrimae Antiquae Novae
6. Time stands still
7. Lachrimae Amantis
8. Clear or Cloudy
9. Captain Digorie Piper his Galiard
10. Sorrow, sorrow stay, lend true repentant teares
11. Semper Dowland semper dolens
12. Come heavy sleepe
13. Lachrimae Verae
14. In darkness let me dwell
15. Farewell fancy

Diszkográfia:
Sainte Colombe Seven strings and more - Retrouvé & Changé (1997)
J.S. Bach Sonatas for Viola da gamba & Harpsichord BMW 1027-1029 (1999)
Doulce Memoire Glosas, Passeggiati & Diminuition around 1600 (2000)
Lee Santana`s music The Star and the Sea (2002)
Tinto by Los Otros (2003)
Marais`s Pour la Violle et le Théorbe (2004)
Los Otros Maranones de Aguirre (2004)
Why Not Here, English viol music (2005)
Telemann`s La Viola da Gamba Concertata (2006)
Lex Voix Humanies (2007)
In darkness let me dwell (2008)

Kapcsolódó írások:Sting: The Journey & The Labyrinth - The Music of John Dowland (CD+DVD
Sting: Songs From The Labyrinth (CD)