Főkép

Az Iced Earth eleinte kizárólag Jon Schaffer nevével volt összefüggésben, s ugyan máig ő a banda lelke és fő dalszerzője, a babéron osztozkodnia kell Matt Barlow énekessel, aki hangjával és személyiségével nagyban hozzájárult a sikerekhez.

Barlow született metal-énekes, aki megjelenésével, valamint különösen erőteljes orgánumával a legjobb választás volt Schaffer részéről. Első közös lemezük a Burnt Offerings című nagyszabású konceptlemez volt. Maga az album egy elég sötét időszakban született, ami némileg rányomta a bélyegét a hangulatára, s talán épp ezért különös és rendhagyó is a többihez képest, ám nem kevésbé színvonalas. Sőt. Bár Schaffer korábban is írt óriási dalokat, még akár jobbakat is, mint a Burnt Offeringsre, az előző énekessel előadott darabok színvonalban meg sem közelítik a Matt Barlow-val készült dalokat. Nem véletlen, hogy az első lemezek legjobb számait később újra felvették az új énekessel (ez jelent meg Days of Purgatory címmel).

A Burnt Offerings tehát mondhatni egy gyümölcsöző együttműködés kezdete, s bár ez még talán mindig csak útkeresésnek, és az első kísérletnek tekinthető, amire maga a főnök nem is büszke különösebben, szerintem az ezt követő The Dark Saga-val együtt a legjobb valaha készített lemezük. Hangulatában jóval komorabb és sötétebb, mint bármelyik más album, ami ez előtt és ez után készült, de pont ez adja érdekességét.

A kezdő, és egyben címadó dal véleményem szerint Jon Schaffer egyik legagresszívebb agyszüleménye. A maidenes gitáralapra épült dal a végére olyan szinten bedurvul, hogy szinte már death metalba hajlik.
A „Last December” egy doomosabb, de nem kevésbé súlyos és kegyetlen tétel, szövegében pedig Rómeó és Júlia szívszaggató történetére hajaz, amit Barlow nagy átéléssel ad elő.

A „Diary” szintén doomosan-zúzósan indul, nagyon sötét, de ugyanakkor tipikusan galoppozós metal.
A „Brainwashed” egyszerre melodikus és elsöprő erejű, már-már thrashes darab. A „Burning Oasis” és a „Creator Failure” szintén óriási dalok, amikben Barlow tovább brillírozik, halfordi magasságú sikolyait is tökéletesen prezentálja, utóbbiban pedig Schaffer elkeseredettsége is kitűnik: ennek szövegében az egész emberiséget bírálja, s az emberi fajjal szembeni kiábrándultság direkt módon tükröződik benne.

A „The Pierced Spirit” egy rövid, de hangulatos átvezetés, ahol Matt Barlow a mártír szerepében tetszeleg nagyon hitelesen. Végül elérkeztünk az utolsó tételhez, aminek már a címe is sokat sejtet. A „Dante’s Inferno” egy igen hatásos és kiválóan felépített szerzemény, egyenesen a pokol legmélyére invitálja a hallgatót. A több mint negyedórás mű olyannyira eltalált, hogy hallgatása közben szinte megelevenedik szemünk előtt a látvány, s magunk is szinte átérezzük a szenvedést, ahogy fokozatosan haladunk a végkifejlet felé. Tökéletesen megkomponált, hátborzongató hallgatnivaló.

Nem könnyű megemészteni a Burnt Offeringset és tény, hogy a teljes élvezethez egyfajta hangulat és (leginkább az utolsó darabhoz) erős koncentráció szükségeltetik, de mindenképp megéri a ráfordítást. És pont ez adja a nagyságát is, mert bár Schafferék a későbbiekben is alkottak olyan dalokat, amik képesek ekkora érzelmeket kiváltani az emberből, de talán itt találták el a legjobban.

Az együttes tagjai:
Jon Schaffer - ritmusgitár, ének
Matthew Barlow - ének
Randall Shawver - gitár
Dave Abell - basszusgitár
Rodney Beasley - dobok

Közreműködő:
Howard Helm - billentyűk

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Burnt Offerings
2. Last December
3. Diary
4. Brainwashed
5. Burning Oasis
6. Creator Failure
7. The Pierced Spirit
8. Dante`s Inferno

Diszkográfia:
Iced Earth (1990)
The Night of the Stormrider (1991)
Burnt Offerings(1995)
The Dark Saga (1996)
Days of Purgatory (1997) válogatás
Something Wicked this Way comes (1998)
Alive in Athens (1999) koncert
Horror Show (2001)
Dark Genesis (2002) gyűjteményes doboz
The Glorious Burden (2004)
The Blessed and the Damned (2004) válogatás
Gettysburg (1863) (2005) DVD
Alive in Athens (2006) DVD
Framing Armageddon: Something Wicked Part 1 (2007)
The Crucible of Man: Something Wicked Part 2 (2008)