FőképIntelligens, jó svádájú, jól bánik a fegyverekkel, s többnyire a nyílt kézitusákban sem marad alul.
No meg persze bármelyik neki tetsző nőt pillanatok alatt sikerül meghódítania. James Bond? Largo Winczlaw! Egy jugoszláv aranyifjú, aki szmoking helyett farmerban és pólóban jár, mert így jobban ki tudja élvezni az életet.

Ám Isztambulban megszólítja egy amerikai turista, s megkéri, segítsen neki alkudozni egy nyakékért egy török boltossal, Largo pedig hamarosan a Selimiye börtönben találja magát. A vád: gyilkosság.
Hősünket jól csőbe húzták, amikor a boltban fejbe kólintották egy jókora gyertyatartóval, aztán az ő késével végeztek az öreg boltossal.

De ne szaladjunk előre a történetben, hiszen a „baleset” csak az után következett be, hogy Largo örökbe fogadója, Nerio Winch, a W Konszern tulajdonosaként a világ egyik - ha nem a - leggazdagabb embere jobblétre tér.
Vagyis jobblétre térítik, s mindezt öngyilkosságnak álcázva.

Valaki tehát pontosan tudja, hogy a vén Winch egyetlen örökösének kezébe kerül majd a hatalmas cégbirodalom, és mindent megpróbál megtenni azért, hogy ezt megakadályozza. Ám azt, hogy pontosan miért teszi, vagy hogy ki áll egyáltalán a jól megtervezettnek tűnő likvidálási akció mögött, még a szerző sem árulja el.

Megindul tehát a versenyfutás, egyrészt az örököst felkutatni óhajtó Sullivan és - a szükséges információk hiányában legalábbis ide egy „és” kívánkozik - a Largót mindenáron láb alól eltenni kívánók között.
És persze hősünket se felejtsük ki, mert a bőréért folytatott hajsza ténylegesen James Bond-i méreteket ölt, mind az akciót, mind az izgalmat tekintve.

Klasszikus thrillert kapunk tehát, képregénybe csomagolva, de hogy a hollywoodi mesék kliséinél többet adjon nekünk (hiszen a legyőzhetetlen hős, de meg az anyátlan, nyomorgó árvából egyszerre milliárdos örökössé váló kisgyerek alakja is tagadhatatlanul mesébe illőnek mondható), Van Hamme gondoskodik róla, hogy egy kicsit el is gondolkoztasson minket.

Ha nem is mindjárt a pofánkba nyomja az igazságot, Amerikát mindenesetre akként az olvasztótégelyként ábrázolja, amiként valójában funkcionál is, és finoman, de félreérthetetlenül emlékeztet minket a tényre, hogy odaát még a leggazdagabbak is európai - s nem egyszer koszos kis ír, kárpát-medencei, balkáni - bevándorlók leszármazottai.

Largo Winczlaw, azaz örökbe fogadója elhalálozása után immár Largo Winch története éppoly tanulságos, mint amennyire szórakoztató.
De puszta szórakoztatásként is megállja a helyét a történet mellett a kiválóan megrajzolt, karakteres képek mozgalmasságának, a jó érzékkel adagolt és mértéktartó erőszaknak és erotikának köszönhetően.

Kapcsolódó írás:Gilles Legardinier: Az örökös