FőképHelyek, amelyek elvesztésével nem vagyunk tisztában, mivel nem a mi időnkben tűntek el a térképről, hanem jóval korábban.
Városnevek, melyeket legendákból ismerünk, vagy távoli helyeket járó utazók negyed-ötödkézből származó híradásaiból. A legfiatalabb is majd négyszáz éves porréteggel takarózik (Port Royal).

A témával foglalkozó könyve(ke)t már olvashattunk korábban (lásd az ajánlott irodalom), szóval ismét felmerül a kérdés: ez a kiadvány mennyivel ad többet? Vagy csupán a feledékeny, avagy ifjabb vásárlóközönség elcsábítása a cél?
Tovább megyek, ott van még a terjedelem csapdája is, melyet vagy nagyon kevés, de alapos esetismertetéssel, vagy pedig világ-városai-találkozzatok koncepcióval lehet ellensúlyozni.

Breda Rosen ez utóbbit választotta, mégpedig eredeti ötlettel, logikai csoportokba osztva foglalkozik a hajdan volt településekkel. És ez a megoldás egyben az egyetlen negatívum is, amit a kötet kapcsán említésre érdemesnek tartok.

Így ugyanis legfeljebb négy oldal jut egy-egy városra (általában csak kettő), aminek a felét elviszik az illusztrációk, és egyes esetekben a fontosabb épületek ismertetése.
Mert az rendben van, hogy a közismert pusztulatok, mint például Pompei kiemeltebb helyet kapnak és kihagyhatatlanok, de így sajna a kevésbé ismertek (Ubar, Tartesszosz) továbbra is kevésbé ismertek maradnak.

Az alapötlet abból indul ki, hogy bizonyos jegyek szerint csoportosíthatók a városok (földrajzi elhelyezkedés, vallási jelentőség vagy uralkodóhoz fűződő viszony).

Ezen felsorolás alapján egyértelmű, hogy tenger mellett nem jó lakni, mert egy szökőár, a vízszint emelkedése, vagy a pusztuló tengerpart, az eliszaposodó folyótorkolat hamar véget vethet a fejlődésnek.
Sivatagban sem érdemes várost építeni, mert a víz fogytával ellehetetlenül az élet.

A hegyek és dombok elfelejtett települései többnyire a kereskedelmi útvonalak megváltozásának, vagy a hatalmi viszonyok átalakulásának köszönhetően néptelenedtek el. A dzsungel nem képes ezrek koncentrált eltartására, a termőföld kimerülése, aszályos évekkel, háborúkkal és más csapásokkal kiegészítve elköltözésre kényszerítette a lakosságot.

A királyok, fáraók vagy császárok által emelt városok pedig a hálátlan utódok ténykedésének révén merültek feledésbe – legalábbis a kötetbe beválogatottaknak ez lett a sorsa. A szent helyek pedig éppenséggel az adott vallás visszaszorulása vagy eltűnése miatt koptak ki a köztudatból.

Bár attól nem félek, hogy bármelyik nagyvárosunk – a dolgok jelenlegi állása mellett persze – a közeljövőben lakatlanná válik, azért van valami ismétlődő minta az elveszett városok elmúlásaiban.
Ezek egy része ugyan természeti katasztrófához köthető, de bizony számos, emberi ténykedésre visszavezethető ok is van köztük – s bizony nem mondhatjuk azt, hogy ezek újbóli bekövetkeztétől már nem kell tartanunk.

Ajánlott irodalom:
Claude Baudez-Sydney Picasso: A maják letűnt városai
Sumer: Az éden városai (Eltűnt civilizációk)
C. W. Ceram: A régészet regénye
Bernhard Jacobi: Templomok és paloták

Kapcsolódó írások:Joel Levy: Atlantisz és más elveszett civilizációk atlasza
David Douglas: Misztikus és szent helyek atlasza