FőképA csodagyerekként számon tartott, szülőhazájában már tizenhárom évesen debütáló Hilary Hahn neve 1995-ben robbant be az európai köztudatba.
Jóllehet gyermeki külseje, bájos arca önmagában elegendő lett volna a sikerhez egy szenzációra éhes világban, ám Hahn a máskülönben igencsak extravagáns Nigel Kennedyhez hasonlóan nem pusztán a külsőségekkel, hanem tiszta művészetével kápráztatta el a nagyközönséget.

Játéka kezdettől fogva érett, kiegyensúlyozott, átélt, érzelmekkel teli, s bár hegedűje némelykor egy kissé mintha vastagon szólna, a hegedűkezelés pedig nélkülöz mindenféle felesleges finomkodást, mégis a művek lényegéig jut, s mindezt hibátlan, már-már ördöngös technikával teszi.

Így lehetséges, hogy az elsőre eljátszhatatlannak ítélt Schoenberg hegedűverseny, a hegedűvirtuózok mumusa végtelen eleganciával és természetességgel szólal meg Hahn keze alatt.
Mintha a lehetetlen fogások és frázisok teljesen magától értődőek volnának, úgy szól ez a modernségében is klasszikus jellegű, rendhagyó módokon formalista concerto.

Hahnt, no meg az egészen kiváló partnernek bizonyuló Svéd Rádió Szimfonikus Zenekarát hallgatva belefeledkezhetünk a riasztóan hangzó tizenkétfokúság, a forradalmi pántonalitás mélyéről előtörő romantikus életérzésbe.
Hiszen Schoenbergnek a szirupos elkromaticizálódástól mesterségesen megfosztott rendszere a romantikus zenei eszme egyik kicsúcsosodása, végkifejlődése.

Hegedűversenye ebben a rendkívüli előadásban teljes szépségében kibontakozik, s csak a legfinomabb borok okozta mámorhoz hasonlítható.
Az persze kétségtelen, hogy mint az efféle bódító italokhoz nem szokottak első élménye a rosszullét és a másnapos csömör, úgy kellő előkészítettség nélkül Schoenberg hegedűversenye is meghaladhatja az átlagos zenei befogadóképesség határait.

Kezdőknek inkább a tündöklő dallamokkal és beavatatlanok számára is virtuóznak mutatkozó futamokkal teli Sibelius-művet tudom ajánlani.
Hahn ebben is kifogástalanul, a mű esszenciájáig eljutva, a lényeget és a mélyebb rétegeket egyaránt előcsalogatva hegedül, mégis valami furcsa hiányérzetfélém marad a darab után. Ám még véletlenül sem Hahn miatt, sokkal inkább a furcsa párosításnak köszönhetően.

Ami Schoenbergnél a romantika absztrakt eszméjének zseniális, ezoterikus manifesztációja, az Sibeliusnál leplezetlen természetesség, életöröm.
Még akkor is, ha az első tételben megszólalnak Wagner baljós germán harmóniáira emlékeztető rezek, összességében a darab az önfeledt szórakozás és szórakoztatás mintapéldája.

Mindez nem fanyalgás, főleg nem kritika, ugyanis önmagában hallgatva Sibelius műve úgyszintén hatalmas élményt jelent, legfeljebb Schoenberg hegedűversenyével összevetve marad le némileg vetélytársa mögött.
Furcsasága ellenére mégis tanulságos a párosítás, különösen Hilary Hahn páratlan interpretációjában.

Csodás, fantasztikus lemez.

Előadók:
Hilary Hahn - hegedű

Swedish Radio Symphony Orchestra
Esa-Pekka Salonen

A lemezen elhangzó művek listája:
Arnold Schoenberg: Concerto for Violin and Orchestra, op. 36
1. I. Poco Allegro
2. II. Andante grazioso
3. III. Finale: Allegro

Jean Sibelius: Concerto for Violin and Orchestra in D minor, op. 47
4. I. Allegro moderato
5. II. Adagio di molto
6. III. Allegro, ma non tanto