Főkép

Bevallom őszintén, gyerekfejjel nem olvastam Szabó Magda (1917. október 5.– 2007. november 19.) mese- és ifjúsági regényeit. Fogalmam sincs miért, de így van. Most, felnőtt fejjel viszont késztetést éreztem, hogy bepótoljam a hiányosságot. Na nem mindent, és pláne nem válogatás nélkül, csupán minden típusból egyet-egyet. Így került kezembe az Abigél (1970), majd kicsivel később a Tündér Lala (1965).

Ez utóbbi már csak azért is felhívta magára a figyelmemet, mert Szegedi Katalin illusztrációi díszítik. És ugyebár én nem titkoltan elfogult vagyok Kata munkáival szemben.

Furcsának találom, hogy hosszú munkássága során Szabó Magda mindössze két meseregényt írt: 1959-ben a Sziget-kéket, 1965-ben pedig a Tündér Lalát. Bár alapvetően mások ezek az alkotások, valami mégis közös bennük: álomviláguk földi tanulsággal szolgál.

Bár a Tündér Lala kissé bizarr, kedvessége és bája tagadhatatlan. Mint ahogy az is, hogy nem csupán ad, de el is vesz valamit: a tökéletes világba vetett hitet. Szabó Magda tündérei ugyanis nem igazán segítőkészek. Élnek saját elzárt, ideálisnak vélt kis világukban, és eszük ágában sincs keveredni az emberekkel. Mi több, még a közvetlen szomszédságukban sem tűrik meg őket.

Pedig semmivel sem különbek náluk. Sőt, talán bizonyos szempontból még rosszabbak is. Hiszen sokszor önmagukat is átverik, nehogy rá kelljen jönniük, tökéletesnek hitt világuk minden, csak nem tökéletes. Hiszen hogy lehetne valami tökéletes, ha hazugságra, ármánykodásra és cselszövésre épül.

Milyen világ az, ahol ferde szemmel néznek valakire, akinek nem takarja el a szemét az önámítás és képmutatás hályoga? Ahol nem tudnak mit kezdeni azzal, ha valaki más, vagy másra vágyik, mint ők? A kíváncsiságról nem is beszélve.

Egyszóval Szabó Magda tündérei nagyjából semmiben sem különböznek tőlünk, emberektől. Ők is esendőek, mi több, olykor még becstelenek is. Hát, ha jobban belegondolok, Szabó Magda másságról, a különbözés igényéről és jogáról szóló meséjének bölcs sorai között bizony nagyon sok minden megbújik. Amit valaki vagy észrevesz, vagy nem. Ha nem, akkor sem éri veszteség, hiszen a finom iróniával és humorral átszőtt kalandok során nem csupán az igazság derül ki, de az olvasók önmagukra is ismerhetnek.

Hát ettől olyan zseniális alkotás a Tündér Lala. Amelynek hangulatához tökéletesen illenek Szegedi Katalin meseszép, önmagukért beszélő illusztrációi.