FőképAmikor nagyjából tíz évvel ezelőtt (hat évvel az eredeti megjelenése után) először olvastam a könyvet, nem tudtam mit kezdeni vele. Bevallom, voltak dolgok, amiket nem egészen értettem, azt meg pláne nem, hogy miért kérte az akkori kiadó a hátsó borító szövegében a szülőket arra, hogy a kötet 16 évnél fiatalabbak kezébe ne kerüljön, illetve, hogy gyenge idegzetű felnőttek se olvassák. Akkor még nem éreztem át a súlyát mindannak, amit olvastam. Nem láttam meg azt a sokrétűséget, amit most, évekkel később már igenis észreveszek, mi több, teljesen természetesnek találok egy Dean R. Koontz regényben.

Gondolok itt a misztikumra, a borzongásra, a horrorba hajló fantasztikumra, a már-már beteges, de mindenképpen perverz háttérre, a nagyszerű jellemrajzokra, a néha szinte filozófiai mélységű gondolatokra, amelyek olyan tökéletes harmóniává állnak össze, mint egy zenekari mű. Mindenből éppen annyi van, amennyi, és amikor kell. Az események előre haladtával az olvasó gerincén szép lassan jeges rémület kúszik fel, csigolyáról csigolyára, mindig éppen annyit időzve egy-egy helyen, amennyit szükséges a tökéletes hatás érdekében. És ha mindehhez hozzávesszük, hogy a történet először 1990-ben, tehát 17 évvel ezelőtt jelent meg… Akkor rá kell döbbenünk, hogy ezt a több mint másfél évtizedet nem érezni rajta. Na jó, lehet, hogy egy kicsit talán mégis, de ez is leginkább a technikai eszközök említésekor tűnik fel. Hihetetlen, hogy mire képes az emberi képzelet. Hogy mivé állnak össze a különféle kósza, vagy csak annak tűnő gondolatok, ötletek, elképzelések és képek.

Most, hogy újra elolvastam, rádöbbentem, mekkorát hibáztam annak idején. Hiába, tíz év az mégiscsak tíz év. Ez idő alatt nem csupán én, mint befogadó/olvasó szereztem újabbnál újabb tapasztalatokat, hanem a szerzők is sokat fejlődtek. A világról és az olvasókról nem is beszélve. Akik bizony alaposan megváltoztak az eltelt évek alatt. Manapság már meg sem kottyannak azok a szörnyűségek, amik miatt az első megjelenéskor a kiadó azt kérte, hogy a kötet 16 évnél fiatalabbak kezébe ne kerüljön, illetve, hogy gyenge idegzetű felnőttek se olvassák. Akik szeretik az ilyen típusú könyveket, kétségtelenül lubickolni fognak a nagyszerűségében; akik viszont nem szeretik… nos ők (hiába írnék akármit is) úgysem vennék kézbe, nem hogy elolvassák. Én viszont, aki meglehetősen sok Koontz könyvet elolvastam, úgy gondolom, A rossz hely egyike a legjobban sikerült regényeinek.

Életrajz