FőképIgazából nem értem, miért tiltakozik annyira az Overdream az ellen, hogy a finn Nightwish-hez hasonlítsák őket.
Kemény gitár- és dob-alapokon nyugvó, némileg szintetizátor központú zenéjükkel, mely klasszikus képzettségű, operai női hanggal egészül ki, tagadhatatlanul mintha a finnek köpönyegéből léptek volna elő.
Még ha (saját bevallásuk szerint) kísérletezésükkel megelőzték is régóta befutott pályatársaikat, a siker elsőbbsége elvitathatatlan az északiaktól.

Ezek után teljesen feleslegesnek tartom annak bizonygatását, hogy semmi módon nem hatott rájuk a Nightwish zenéje, mert hiszen hogyan ne hatott volna, amikor az Overdream első albumával szemben a Nightwish hat sorlemezt mondhat magáénak?

Ez viszont egyáltalán nem gond. Az ifjú magyar csapat ugyanis annyira nagyszerű albumot rakott össze, hogy az akár a finnek újabb lemezének is elmenne.
Ugyan ki kifogásolná, ha olyasmit állítanának kompozícióiról, hogy bachi ihletésűek, és sok tekintetben felérnek a nagy mester műveivel? Johann Sebastian Bach óta ugyanis keveseknek, roppant keveseknek sikerült valóban eredeti zenei ötletekkel és megoldásokkal előállnia.

Márpedig a csodásan áradó, háromnegyedes refrénű „Distant Call”-nál megkapóbb dalt maga a Nightwish sem sokat komponált - hirtelenjében csak a megismételhetetlen szépségű „Sleeping Sun” és a dinamikus, nagyzenekarral kibővített „Ghost Love Score” jut eszembe ellenpéldaként.
A lényegében instrumentális „Levitation” viccesen egyszerű fő motívuma ugyanakkor olyannyira jól eltalált, hogy tán órákig el tudnám hallgatni, mégsem unnám meg. Ilyen merészségre (és ennyire ügyesen) annak idején Mozart vetemedett, amikor Johann Christian Bach egyik szonátájának témáját kisajátítva és kissé felturbózva megírta az Egy kis éji zene első tételét.

A felismerhető hatásoknál sokkalta komolyabb problémának találom az élő vonósok viszonylagos kihasználatlanságát. Ha már hét muzsikust beszédítek egy stúdióba, érdemes lenne markánsabb vonós hangzással előrukkolni, határozottabban kihasználni a búgó csellókban és zokogó hegedűkben rejlő lehetőségeket.
Elegendő az Apocalyptica, vagy akár a Beatles példájára gondolni, akik érzésem szerint mérhetetlenül kreatívabban ötvözték a korszerű megszólalást a tradicionálisabb vonósokkal.

És ezzel az Overdream jó eséllyel elindulhatna az önálló imázs megteremtése felé, amihez nem elegendőek a fantasztikumot sugalló, nyolcvanas-kilencvenes években progresszívnek tekintett szintetizátorszólamok.
Miután a tagok hallhatóan tökéletesen urai hangszereiknek - különösen áll ez Tóth Enikő énekére és Vízi Gábor dobolására -, és eleve elindultak egyfajta szimfonikus mainstream felé, érdemes lenne alakító erőként bekapcsolódni az áramlatba, s nem csupán sodortatni magukat.

A lehetőség adott, jómagam nem látok zeneileg legyűrhetetlen akadályokat a banda előtt. Már csak a valóban egyedi, senki máséval össze nem téveszthető Overdream-dalok megszületésére kell várnunk egy kicsit.
Ám még akkor sem szégyellném magam a helyükben, ha „mindössze” ennyire lennék képes, ennyivel tudnék hozzájárulni az operai-szimfonikus femme metal zenekarok termésének roppant tömegéhez. Nekem úgy ahogy van, tetszenek.

Az együttes tagjai:
Tóth Enikő - ének
Tanács Attila - billentyűs hangszerek
Takács Dezső - gitár
Rácz Csaba - basszusgitár
Vízi Gábor - dob

Derdák Andrea - cselló
Kiss Györgyi - hegedű
Nagy Lilla - hegedű
Garai Sarolta - hegedű

Közreműködők:
Miron Andrea Delia - hegedű
Csontos Péter - cselló
Gulyás Zsolt - cselló

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Guarding Eye
2. Navigator
3. Orient Dream
4. Distant Call
5. New Existence
6. First Step
7. Levitation
8. Free Dive
9. Solace