Főkép

A középkor végén, az újkor elején lehetett az a választóvonal, amikor a földi civilizáció elérte a fejlettség legmagasabb fokát és a Kíváncsiság után belépett a Kifinomultság korába, amelyet, miként az köztudomású, a következő kérdés jellemez: „Hol vacsorázunk ma?”. Legalábbis a néhai Douglas Adams ezt írta ötkötetes trilógiájának bevezető részének utolsó oldalán, s ki más tudná jobban a helyére tenni az emberiséget (az angolokkal egyetemben), mint egy galaktikus stoppos?

Mary Hooper regénye a fenti besorolás alapján már ebben az utolsó, napjainkig terjedő időszakban játszódik, sőt, igazából csak ebben a korban képzelhető el, hiszen a középpontban egy „maszek” alapon működő édességbolt áll, jobban mondva annak két tulajdonosa, Hannah és Sarah. Történik mindez az úr 1665. évének közepén, London városában. A történelemben jártasabbak, és megfelelő emlékezőtehetséggel megáldottak kapásból kiegészítik a dátumot: ez volt a nagy pestisjárvány éve. Aki valamiért a nagy tűzvészre gondolt, az téved, a lángok egy évvel később, 1666-ban pusztították el a főváros nagy részét.

A szerző saját bevallása szerint a régi London és a pestisjárvány iránti érdeklődésének köszönhetően ragadott tollat, s született meg ez a regénye. Nos az vitathatatlan, hogy kivételes érzékkel kelti életre a korabeli város hétköznapjait. A köztisztaságtól kezdve a házak belsején át szinte minden szóba kerül, de természetesen a pestisjárvány szerepel a központi helyen. A korabeli beszámolókat felhasználva nem csak a városvezetés intézkedéseit, hanem a lakosság hangulatának változását is nyomon követjük. Ebből a szempontból is érdekes, amolyan XVII. századi járványnapló jellege van.

Akinek mindez kevés, az jókat mosolyoghat a vidéki lány (Hannah) nagyvárosi kalandjain. Az ő ártatlan, ám végtelenül kíváncsi személyének hála jóval nagyobb, közvetlenebb rálátásunk lesz a tragédiára, mint amit a fásul „bennszülöttek” nyújtanának számunkra. Az már csak hab a tortán, hogy mindeközben a bizonytalanul megfogalmazódó, a másik nem iránti vonzalmának, és első, tétova lépéseinek is szemtanúi lehetünk. Amelyek talán a Hannah kalandjait folytató Szirmok a hamuban című kötetben ki is bontakoznak.

Persze azoknak is érdekes lehet Mary Hooper Édességek kicsiny boltja, akik szívesen olvasgatnak különleges recepteket, hiszen a kötet végén néhány tizenhetedik századi édesség receptje kelleti magát – főleg a vállalkozó szellemű édesszájúak örömére.