Főkép

Amikor pár éve először láttam Diana Krall párizsi koncertjét, döbbenten ültem. Alig tudtam megállni, hogy egy-egy dalt ne játsszak le újra, és legalább egyszer egyvégtében nézzem meg a DVD-t. Mert annyira jó volt. Addig még nem láttam, nem láthattam őt „élőben”, és az élmény leterített. Akkor még nem tudhattam, hogy ez a koncert bizonyos értelemben búcsú egy korszaktól. Krall hatodik albuma, a The Look of Love összegzése volt az addig eltelt nyolc évnek.

Imádom őt, de valahogy már bennem is kételyek kezdtek felmerülni, hogy hogyan tovább. Krall élete végéig ezeket a standardeket fogja nyomni, közbeszúrva pár saját dallal? A választ, igencsak csattanósat a 2004-es The Girl In The Other Room adta, és egy szóban összefoglalható: nem. De nem ám. Diana Krall azzal az albummal új vizekre evezett. Többé-kevésbé hátat fordított az addigi énjének, amiben igencsak komoly szerepe volt annak, hogy időközben hozzáment Elvis Costellóhoz. Minden ugyanaz maradt, mégis minden megváltozott. Ugyanaz a felállás, ugyanaz a hihetetlen hang és zongorajáték. Csak éppen a dalok lettek nehezebbek, komolyabbak – mélyebbek. Gyakorlatilag ennek a lemeznek élő változata a montreali koncert.

Krallon már az első pillanatban érződik, hogy kevésbé megilletődött, mint Párizsban. Nem véletlen, otthon játszik. A fesztivál szervezői és a DVD készítői mindent megtettek azért, hogy a koncert emlékezetes legyen. Kiváló hangminőségben rögzítették az előadást, és nem kevesebb, mint 14 (!) kamerával. A zene pedig magával ragadó. Egyszerre felkavaró, és andalító. Egyszerre cool és mérhetetlenül szenvedélyes. A koncert szinte kizárólag a The Girl In The Other Room hanganyagát vezeti elő, sokkal intimebb formában, mint a párizsi koncertnél. Nincs nagyzenekar, aminek az élén az utánozhatatlan Claus Ogerman állt. Helyette a doboknál a parádés Peter Erskine, a gitárnál az az Anthony Wilson, aki Párizsban is kísérte Krallt, a bőgőnél pedig Robert Hurst. Ennél jobbat nem is kívánhatnánk.

Az elhangzó dalok jórészét Krall férjével, Elvis Costellóval közösen szerezte. Na mármost, Costello nem a könnyű és kellemes dalairól közismert. Énekes legyen a talpán, aki el tudja énekelni őket. Krall énekesként talán ezen a koncerten a legjobb. Eddig sem hibázott, mindig mindent pontosan és nagy átéléssel adott elő, de kevés olyan nóta volt eddig a repertoárján, ami technikai szempontból nehéz. Nos, a Costellóval közös nóták egytől egyig nehezek, és Krallnak alkalma nyílik arra, hogy bebizonyítsa: nemcsak zongoristaként, hanem énekesként sem nagyon akad párja szerte e világban. Egyik nagy kedvencem Tom Waits nótája, a „Temptation”. Olyan szellemesen, őszintén, kiválóan adják elő, hogy kapkodtam a fejem. És egymás után háromszor megnéztem. Mert annyi csoda van benne.

Krallnak a hűvös külső ellenére remek a humora, és ez itt nagyon nyilvánvaló. A zenészek összjátéka hibátlan, amire a legékesebb példa az „East of the Sun (West of the Moon)” című örökzöld. Az első verze úgy indul, ahogy kell, gyönyörűen épül az ív, és amikor jönne a refrén… Nem jön. Hanem a bőgős csap bele egy kiváló szólóba. Biztos vagyok benne, hogy ez a megoldás ott helyben született, és nem beszélték meg előre. Aztán Krall veszi át a stafétát zongorán. Még mindig nem jutottunk el a refrénhez. Ennyi ötlet, szellemesség csak a legjobb zenészeket jellemzi. Pont.

Felejthetetlen koncert. Krall énekesi előadása a legnagyobbak mellé emeli. Elképesztően pontos, úgy ugrándozik, úgy jön vissza, hogy az szinte hihetetlen. Erskine frenetikus, Anthony Wilson nemcsak remekül kísér, hanem csodálatosan szólózik. Lehet, hogy Krall régebbi rajongói először nem tudják hova tenni az új hangzást, de biztos vagyok benne, hogy megszeretik. Mert nem lehet nem szeretni, és én sorolhatnám itt a szuperlatívuszokat, de fölösleges. Krall korunk egyik legnagyobb muzsikusa. Bármilyen műfajban.

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Sometimes I Just Freak Out
2. All or Nothing at All
3. Stop This World
4. The Girl in the Other Room
5. Abandoned Masquerade
6. I`m Coming Through
7. Temptation
8. East of the Sun (and West of the Moon)
9. Devil May Care
10. Black Crow
11. Narrow Daylight
12. Love Me Like a Man
13. Departure Bay

Extrák:
Narrow Daylight video
Fotógaléria
Diszkográfia

Diszkográfia:
Steppin’ Out (1993)
Only Trust Your Heart (1994)
All for You (1995)
Love Scenes (1997)
When I Look in Your Eyes (1998)
The Look of Love (2001)
Live in Paris (2002)
Heartdrops: Vince Benedetti Meets Diana Krall (2003)
One Night in Paris [live] (2003)
The Girl in the Other Room (2004)
Live at the Montreal Jazz Festival (2004) DVD
Christmas Songs (2005)
From This Moment On (2006)
The Very Best of (2007)
Quiet Nights (2009)