Főkép

Azt hiszem, kevesen vannak, akik nem hallottak még a Red Hot Chili Peppers nevű zenekarról. Bár tőlünk meglehetősen messze, Los Angelesben tevékenykedik ez a négy kiváló zenész, azért világhírük – természetesen már jó pár éve – ide is elért. Örvendetes tény, hogy végre könyv is jelent meg róluk, amely RHCP ügyileg nagyjából képbe hoz bennünket, kb. a 2003-as esztendő végéig.

Kevés olyan zenekar van, amely ennyi tragédiát és sorscsapást volt képes túlélni úgy, hogy ezek az események csak erősítették az egymásba és zenéjükbe vetett hitüket és még eltökéltebbé tette őket, mint valaha voltak. Jelenleg Anthony Kiedis, Michael „Flea” Balzary, Chad Smith és John Fruscinate alkotja a zenekart. Azt gondolom azt már kevesen tudják, hogy a RHCP nem így indult világhódító útjára.

Eredetileg Hillel Slovak kezelte a szólógitárt és Jack Irons ült a dobok mögött. Aztán 1988-ban Hillel meghalt heroin-túladagolásban. Ironst ez annyira kikészítette, hogy felhagyott a dobolással és elmegyógyintézetbe vonult, hogy feldolgozza a tragédiát. Ekkor érkezett Chad és John a zenekarba. Arra talán páran még emlékeznek, hogy a Blood Sugar Sex Magik sikerét követően John Fruscinate kilépett a zenekarból és Dave Navarro „ugrott be” a helyére a One Hot Minute erejéig. Aztán Navarro is távozott és John visszajött a Pepperek közé.

Dave Thompson a tagok gyermekkorától követi nyomon a RHCP életútját. Odavarázsol bennünket a Los Angeles-i Fairfax középiskolában összeverődő baráti társaságba, ahonnét elindult az Anthony-ék által teremtett punk-funk. A szerző részletesen taglalja, hogy milyen zenei miliőben született meg a RHCP, ez milyen hatással volt rájuk, hogyan befolyásolta a zenéjüket. Ahogy a könyvben haladunk a jelen felé, végig megmarad ez a „motívum”, a szerző nem fókuszál csak a zenekarra, nem veszítjük el a kapcsolatot a (zenei) külvilággal.

Thompson segítségével megtapasztalhatjuk, mennyi és milyen munka árán, milyen körülmények között születtek meg a zenekar lemezei. Ott lehetünk a turnékon, a koncerteken; átélhetjük a valós vagy mondvacsinált botrányokat. Képet kapunk arról, mi is az a Red Hot Chili Peppers, mit jelent ez az érzés, mi motiválja a zenészeket.

Mivel ez a könyv az 1993-as eredeti felújított és kiegészített változata, óhatatlanul feltűnik, hogy a ’93 utáni események taglalása felgyorsul, a végére szinte már rohamléptekkel követjük az eseményeket. Talán Thompsonnak egy kicsit vissza kellett volna venni a tempót és bővebb lére eresztenie mondanivalóját. Ettől függetlenül érződik a könyvén, hogy rajongásig szereti a zenekart és ezért néha bizonyos kérdésekben elfogultan foglal állást, vagy „elken/félbehagy” dolgokat (pl.: nem derül ki, hogy az Anthony kontra Mike Patton ellentétnek mi a vége, ha vége van egyáltalán).

És végül egy jó hír a rajongóknak: ha információink nem csalnak, az idén újabb RHCP albummal lehetünk gazdagabbak, amelynek ismét Rick Rubin lesz a producere.

Diszkográfia:
The Red Hot Chili Peppers (1984)
Freaky Styley (1985)
The Uplift Mofo Party Plan (1987)
Mother`s Milk (1989)
Blood Sugar Sex Magik (1991)
One Hot Minute (1995)
Californication (1999)
By the Way (2002)
Stadium Arcadium (2006)
I`m with You (2011)