Főkép

A kilencvenes évek - az MTV-generáció nagy korszakának - vitathatatlanul legnagyobb hatású rockegyüttese a Nirvana volt. Lényegében mindenki rajongott értük, de legalábbis ismerte őket, és a seattle-i grunge-stílus megteremtőiként tartották, tartják őket számon. A „Smells Like Teen Spirit” videója a maga dekadens, jelképektől terhes képi minimalizmusával a nemzedék emblematikus kedvence lett; és nem is tudnék említeni még egy ennyire eltalált, ennyire mellbevágóan kifejező klipet, ami akkoriban született.

A hirtelen áttörés persze hosszas fejlődés eredménye volt, és amíg Butch Vig (akit akkoriban még csupán feltörekvő, független producerként tartottak számon, azóta azonban a Garbage zenei atyjaként és többek között a Smashing Pumpkins producereként szerzett hírnevet magának) 1990 áprilisában fel nem vette velük a korszakos Nevermind című albumot, legjobb esetben is a „futottak még” kategóriába sorolták a bandát. 1989. november 21-én például a TAD előzenekaraként mindössze harmincöt perces műsort nyomtak le a Petőfi Csarnok érdektelen, kétszáz fős közönsége előtt.

Az idén kiadott Sliver az együttes ritka felvételeiből: a kizárólag kazettán kiadott Fecal Matterből, demókból és élő felvételekből válogatva ad keresztmetszetet a banda reflektorfényen kívüli tevékenységéből. Ezeken a felvételeken jól hallható a zenéjüket meghatározó, annak forrásaként tekinthető együttesek (Black Sabbath, Led Zeppelin hatása, sőt, az utóbbi csapat egyik dala, a „Heartbreaker” jellegzetesen nirvánás feldolgozása is felhangzik.

Aki hallott már kazettára rögzített, régi felvételeket, esetleg zenészként maga is készített ilyeneket, pontosan tudja, milyen minőségre számíthat. A kazettán megmaradt anyagot persze nyilván kitisztították, feljavították, így alapvetően élvezhető minden szám, ám semmiképp ne a mai stúdiótechnikát és annak hibátlan produktumait vegyük alapul, amikor végighallgatjuk a Sliver című albumot.


Élvezzük inkább azt a nyersességet, azt az őszinteséget, ami a többé-kevésbé kozmetikázatlannak mondható felvételekből sugárzik!

Az együttes fontosabb albumai:
Bleach Sub Pop (1989)
Nevermind (1990)
Incesticide (1992)
In Utero (1993)
MTV Unplugged in New York (élő) (1994)
From the Muddy Banks of the Wishkah (élő) (1996)

Az együttes tagjai:
Kurt Cobain - gitár, ének
Krist Novoselic - basszusgitár
Dave Grohl - dobok, ének

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Spank Thru
2. Heartbreaker
3. Mrs. Butterworth
4. Floyd the Barber
5. Clean Up Before She Comes
6. About a Girl
7. Blandest
8. Ain’t It a Shame
9. Sappy
10. Opinion
11. Lithium
12. Sliver
13. Smells Like Teen Spirit
14. Come As You Are
15. Old Age
16. Oh The Guilt
17. Rape Me
18. Rape Me
19. Heart Shaped Box
20. Do Re Mi
21. You Know You’re Right
22. All Apologies

Kapcsolódó írás:

Charles R. Cross: A mennyeknél súlyosabb