Főkép

Azt mondják, mindennek megvan az ideje. Nos, úgy tűnik, idén a Kínában eltöltött időről szóló visszaemlékezéseknek van itt az ideje, hiszen rövid időn belül ez már a második könyv, ami magyarul adja közre a világlátottak élményeit. A művek között persze lényegi eltérés van, ami tulajdonképpen érthető, hiszen két, egymástól eltérő kulturális környezetből származó fehér férfi vetette papírra emlékeit.

A legfontosabb különbség talán az, hogy Tokaji Zsolt inkább önéletrajzszerűséget, míg Peter Hessler útinaplófélét írt. Egy biztos: kell némi idő, mire az olvasó belerázódik a magyar szerző naturalista elemekben bővelkedő (káromkodások, szexuális jelenetek, alkoholizálás) stílusába, és megszokja életszemléletét, ami unos-untalan szóba kerül. Az önéletrajzi megközelítésnek köszönhetően sokkal jobban képbe kerülünk a Tokaji Zsolt nevű Kína-Tibeti szakos hallgatóról, mintsem valamiféle használható pillanatképet kapjunk a majd kontinensnyi ország belső viszonyairól (az európai látogató számára kaotikusan MÁS).

Az önéletrajz meghatározással is csínján kell bánnunk, hiszen a könyv alapján a legtöbb személyzetis elutasítóan ráncolná homlokát, mintsem jól fizető állást ajánljon – ami azért túlzás, hiszen aki képes kínairól magyarra fordítani az nem lehet buta, a magánélet meg ugyebár nem befolyásolja a munkavégzést. Szóval nem is önéletrajz, hanem inkább amolyan asztalmelléki sztorizós hangulatot érzek, ami végül összeáll valami kerekké.

De térjünk vissza a könyvre. Természetesen a 108 napos kiruccanás nem nélkülözi a kínaiakat, elvégre az oktatási intézménybe tanulni érkezett külföldiek (az egész világból érkeztek az egyetemre diákok) nem légüres térben élnek, de a hangsúly nem rajtuk, hanem az itt egzotikus szépségnek számító főszereplőnkön van. Szőke haj és kék szem – ennél többre nincs is szükség a hölgyek meghódításához, illetve a feltűnéshez.

Ha mindez nem lenne még elég, közbelép a véletlen, méghozzá filmsorozat formájában, s hetek alatt a kedveszegett magyarból jól ismert filmsztár válik (s ez alig-alig túlzás), aki a hirtelen jött siker ellenére sem tudja megkedvelni az országot, ahol továbbra sem találja helyét – s az állandósult honvágyának engedve csapot-papot hátrahagyva elindul hazafelé.

Kapcsolódó írásunk:

Peter Hessler: Két év Kínában