Főkép

Szívem szerint pop-metálra változtatnám a sötét szándékokat sugalló, ám annál sátánibb módon behízelgő Ő Ördögi Felsége (His Infernal Majesty) nevű együttes saját stílus-meghatározását, a love-metal ugyanis nem sejteti, nem árulja el, mi teszi zenéjüket a széles rétegek számára is befogadhatóvá. A populáris jelzővel persze nem azért illetném a muzsikájukat, mert elégedetlen lennék a színvonalával, hanem csupán arra utalnék vele, hogy a tévutakhoz vezető, nem egyszer értelmetlen kísérletezgetés helyett a kidolgozottság, a közérthetőség dominál számaikban.

Hiszen a HIM szinte minden nótájáról elmondható, hogy hatása a jól eltalált gitárriffeken, a jellegzetes, sem hörgős, sem sipítozós metál-éneken és valamiféle ösztönös arányérzéken alapul. A banda tagjai kiválóan keverik a klasszikus rock-zenekarok, elsősorban a Led Zeppelin hagyományait a modern, elektronikus metál elemeivel és a fiúk hazájában, Finnországban is népszerű – honfitársaik közül a 69 Eyes képviselte – gótikus metál stílusjegyeivel.

E sajátlagos elegy, a különféle hatások vektorainak eredője egyfajta dinamikus, sodró ütemű slágerzene, amit nem csak hallgatni, de játszani is élvezet. Ville Valónak és társainak mostanra sikerült túlhaladnia a főként lányközönséget megfogó számokon, amit talán az énekes hajhosszának drasztikus csökkenése is jelez, zenéjük ugyanakkor cseppet sem veszített elevenségéből, ötletességéből, sőt, ha lehetséges, sikerült kiküszöbölniük a sematikusság, az unalom lidércével fenyegető minden elemet, és rendre pontosan a kellő pillanatban érkeznek a váltások, a bekeményítések, a váratlan effektusok és megoldások.

Írom mindezt annak dacára, hogy első hallásra kizárólag a „Vampire Heart” és a „Rip Out The Wings Of A Butterfly” fogott meg annyira, hogy rögtön gitárt akartam fogni a kezembe, ámde éreztem, tudtam, hogy a lemez százszor is meghallgattatja majd magát, és minden alkalommal közelebb kerül hozzám. Később így kedveltem meg az „Under The Rose”-t, a „Killing Loneliness”-t, a címadó, és valóban a nyolcvanas évek popzenéjére emlékeztető „Dark Light”-ot, meg a többi nótát. A legtökéletesebb, legváltozatosabb, noha talán nem a leginkább slágergyanús dalnak mégis a lassú-középtempójú „Play Dead”-et tartom, aminek még a legigényesebb szoft-metalisták elvárásainak is meg kell felelnie.

Az album tehát mindent megad, ami egy népszerűségre és „fogyaszthatóságra” törekvő, tapasztalt, de az ihletből még ki nem fogyott, és feltétlenül az igényességre törekvő bandától elvárható. Immár minden szám hozzám nőtt, komoly különbséget nem érzek az egyes dalok színvonala között, és bár sohasem voltam a fiúk valódi rajongója, néha kifejezett késztetést érzek, hogy ismét végighallgassam ezt az egészen remek lemezt.

Az együttes tagjai:
Ville - ének
Gas - dobok
Linde - gitár
Burton - billentyűs hangszerek
Migé - basszusgitár

Az albumon elhangzó számok listája:
1. Vampire Heart
2. Rip Out The Wings Of A Butterfly
3. Under The Rose
4. Killing Loneliness
5. Dark Light
6. Behind The Crimson Door
7. The Face Of God
8. Drunk On Shadows
9. Play Dead
10. In The Nightside Of Eden

Diszkográfia:
666 Ways To Love: Prologue (1996) – EP
Greatest Love Songs Vol. 666 (1997)
Razorblade Romance (1999)
Deep Shadows and Brilliant Highlights (2001)
The Single Collection (2002) – gyűjteményes album
Love Metal (2003)
And Love Said No: The Greatest Hits 1997-2004 (2004)
Dark Light (2005)
Uneasy Listening Vol. 1 (2006)
Uneasy Listening Vol. 2 (2007)
Venus Doom (2007)
Digital Versatile Doom (2008)
Screamworks: Love in Theory and Practice, Chapter 1-13 (2010)