FőképNem várt fordulathoz érkeztünk, ami bár teljesen nem mondható meglepetésnek, azért rajongói körökben bizonyára vitára ad okot. Elvégre mindenki azt számolgatta, ugyan mikor jelenik már meg az Idő Kereke sorozat következő kötete, és persze aztán majd a befejező rész, amiből megtudjuk (ha ugyan megtudjuk), mi lesz a történet vége.

Ehhez képest a soron következő részben egy merész váltással a történet vége helyett a kezdetek elé kanyarodik vissza Jordan (még jobban kitolva a befejezés dátumát). Ami bizonyos szinten érthető, hiszen a népes szereplőgárda két fontos tagjának (Lan és Moiraine) múltjában vannak olyan események, amelyek kapcsolódnak az Újjászületett Sárkány sorsához, és amelyekkel eddig csupán utalások formájában találkozhattunk. Mostani közreadásuk tovább gazdagítja az eddig sem szegényes tablót, amit a világról alkothattunk magunkban.

Ha túltesszük magunkat ezen a váratlan időbeli kiruccanáson, még mindig ott van az a tény, hogy a történet nem is számít annyira újnak, hiszen a Robert Silverberg szerkesztésében (magyarul 2001-ben) megjelent „Legendák 2” antológia záródarabjaként már olvashattunk a harmadára-negyedére rövidített változatát.
A most megjelent könyv annyiban jelent eltérést (a fordító meghatározó személyén kívül) az előzőhöz képest, hogy sokkal bővebben foglalkozik Moiraine beavatás előtti hónapjaival, személyiségével és kapcsolatával Siuan Sanche-val.
Na meg azzal az aprócska ténnyel, hogy az ősi jóslatok kulcseleme valóra válni látszik: megbízható forrás szerint megszületett az a férfi, aki megmenti és elpusztítja a világot, az ember, aki varázslásra képes, egyszóval az Újjászületett Sárkány. Már csak meg kell találni.

Lan és Moiraine kapcsolatának alakulása egyébiránt legalább annyira érdekes (a hozzám hasonló rajongók számára mindenképpen), mint a Star Wars harmadik epizódja. Mindenki által ismert, hogy miként fog végződni a történet (ez ott ugye adódik a korábban megismert negyedik részből), így csupán azt kell figyelnünk, miként oldja meg a szerző az átvezetést.

Nos, véleményem szerint letehetetlenül, hiába ismertem a történetet főbb vonalakban, újra végigizgultam az egészet. Mondjuk az is igaz, hogy ennél kevesebbet nem is vártam Robert Jordantól, elvégre annál sokkal jobb Mesélő. De most aztán minél előbb jöjjön a következő könyve.

Kapcsolódó írás:
XXI. századi mesemondó - Interjú Robert Jordannal (2003. április)
 
Részlet a regényből