Főkép

Mi különböztet meg vajon egy jól sikerült demót egy profi hanganyagtól? Leginkább talán a határozott zenei/művészi elképzelés, és annak az adott keretek közötti lehető legtökéletesebb kivitelezése. A fenti kérdés alapvetően azért merülhet fel a Nightwish első albuma kapcsán, mivel arról három szám eredetileg bemutató-felvételnek készült, és csupán később, a szűk körű sikertől felbuzdulva döntött úgy a zenekar agytrösztje, hogy teljes lemezzé bővíti ki az ígéretes hangzású és felfogású dalokat.

Akár úgy is tekinthetnénk rájuk, mint akik elsőként ötvözték az operai énekstílust a modern könnyűzenével, ám még akkor is sántít a gondolatmenet, ha figyelmen kívül hagyjuk Luc Besson szintén 1997-es Az ötödik elemének káprázatos jelenetét, melyben Plavalaguna, a kék testű díva operából egyszer csak valamiféle technoáriázásba megy át, vagy a két évvel azelőtt bemutatott Johnny Mnemonicot, melynek futurisztikus bárjában a Nightwishéhez némileg hasonló hangzásvilágot próbáltak megteremteni, hiszen a svéd Therion is akkoriban kezdett el kísérletezni a női operaénekesek metálos megtámogatásával. Mindez egyfajta trendet jelez, amit talán épp a finn bandának adatott meg legsikeresebben meglovagolni.

Az Angels Fall First azonban még nem markáns példája ennek az új irányzatnak, melyben a rockzenében uralkodó gitárok kissé hátrébb szorulnak, hogy nagyobb teret engedhessenek a billentyű kíséretes, szépívű énekdallamoknak, és a zenei szövetet ötletes ritmusképletekkel színesítő doboknak. Itt még a fémzene vezérhangszere dominál, holott Erno Vuorinen alapvetően nem virtuozitásáról vált híressé, mégis tagadhatatlanul érezni játékán a klasszicizáló metál skandináv vonalának hatását.

Az albumra felkerült felvételek meggyőzően mutatják meg a banda erősségeit. Igaz, hogy a szintetizátorok többnyire kifejezetten idétlennek hangzanak, és sok – különösen lassabb – motívum enyhén szólva is közhelyesnek mondható, a Nightwish még ezeket a sablonos megoldásokat is hitelesen és élvezhetően adja elő. Az itt-ott felbukkanó flóták és az ezen a lemezen még ízlésesen csepegtetett népies fordulatok a megszokott rockzenei kereteket szélesítik, feszegetik.

A koncertekről elmaradhatatlan „Beauty and the Beast”, valamint az Over the Hills and Far Away-hez kissé korszerűbb felfogásban újra feljátszott „Astral Romance” minden ügyetlenkedés, a meglehetősen komikus szintetizátor-regiszter és a kissé túlbonyolított szerkezet ellenére is kiemelkedő dalok – összetettségükben és drámaiságukban már a későbbi Nightwish jegyeit fedezhetjük fel bennük. Személyes kedvencekként mégis az első részében finn szöveggel színesített, középrészében himnikus záró nótát, a „Lappi”-t, a némileg a „Sleeping Sun”-t előrevetítő „Angels Fall First” hömpölygő dallamait, és a tempós, klasszikusan fémes nyitódarabot, az „Elvenpath”-t említeném.

Ha valaki gyűjti a Nightwish lemezeket, semmiképp sem szabad kihagynia ezt az albumot. Aki pedig csupán némi „kellemes” fémzenére vágyik, annak is jó szívvel ajánlhatom az Angels Fall Firstöt.

Az együttes tagjai:
Tarja Turunen - ének
Tuomas Holopainen - billentyűs hangszerek
Sami Vänskä - basszusgitár
Erno Vuorinen - gitár
Jukka Nevalainen - dobok

Az albumon szereplő számok listája:
1. Elvenpath
2. Beauty And The Beast
3. The Carpenter
4. Astral Romance
5. Angels Fall First
6. Tutankhamen
7. Nymphomaniac Fantasia
8. Know Why The Nightingale Sings
9. Lappi (Lapland)

Diszkográfia:

Angels Fall First (1997)

Oceanborn (1998)

Wishmaster (2000)

Over The Hills And Far Away (2001) – EP

From Wishes To Eternity (2001) – koncert

Century Child (2002)

End Of Innocence (2003) – koncert

Once (2004)

End Of An Era (2006) – koncert

Dark Passion Play (2007)

Made In Hong Kong (2009) – koncert

Imaginaerum (2011)

Imaginaerum (The Score) (2012)