Főkép

Úgy tűnik, Largo Winch egész ügyesen beilleszkedett új életébe. Sőt, most éppen komoly befektetési szándékkal érkező üzletemberként adja elő magát Moszkvában. A helyiekkel mindent megbeszélt, már csak a W. Csoport igazgatótanácsának tagjait kell meggyőznie arról, milyen nagy biznisz egy oroszországi autógyár. De hát az ő sármjával ez nem lehet gond. Hacsak…

Hacsak közbe nem jön egy csinos, és szemmel láthatóan segítségre szoruló fiatal nő, akiről kicsivel később kiderül, hogy Largo legjobb barátjának (és egyben munkatársának) rég nem látott hugicája, Vanessa. És aki akarva akaratlanul nagyon csúnyán beletenyerelt valami igazán illegális, ebből következően komoly pénzt jelentő ügybe. Bezzeg, ha nem emelte volna el a bártulajdonos maffiózó és hírhedt műkincskereskedő asztalából azt az ikont…


De elemelte. És ezzel magára vonta volt főnöke “kitüntető” figyelmét. Csakhogy erről elfelejtett szólni az őt kimenekítő srácoknak. Akik alaposan meglepődnek, amikor Vanessát valaki megpróbálja eltenni láb alól – mégpedig a Winch Building 58. emeletén lévő szobájában. Micsoda szemtelenség.

Persze azért a kisasszonyt sem kell félteni. Igyekszik úgy alakítani, hogy minél kevesebbet kelljen mesélnie magáról és az eltelt évekről, közben pedig azon ügyködik, hogy minél előbb pénzzé tegye az orosz bártulajdonos maffiózótól elemelt cuccot. Közben természetesen többször megfenyegetik, megpróbálják elkapni, majd jobb belátásra téríteni, de valahogy mindig sikerül megúsznia a dolgot. Nem semmi a csaj. De vajon mit akarhat tőle az a titokzatos napszemüveges pacák, akik Moszkva óta a nyomában van, és eddig semmi mást nem csinált, mint messziről figyelte az eseményeket?

Largo és csapata ismét mozgalmas napokat élhet át. Azon már nem igazán csodálkoznak, ha verekedniük kell, ha olykor elzúg a fülük mellett egy két lövedék, ha egyik percről a másikra – természetesen saját akaratukból – egy autós üldözés kellős közepén találják magukat, ha veszélyes mutatványokat kell végrehajtaniuk egy száguldó autóról lógva, de Simon kishúga még nekik is képes meglepetést okozni.