Főkép

A fárasztó utazás végén Mr. Crepsley és inasa, Harkat Mulds törpe társaságában megérkezik a Vámpírok Hegyére. Itt végre kifújhatják magukat, és vidám társaságban tölthetik az időt. Shan megismerkedik néhány érdekes vámpírral, akiknek elbeszéléseiből újabb részleteket ismer meg népszerű mestere múltjából.


Talán ennek az ismertségnek köszönhető, hogy a vezérkar nincs túlságosan elragadtatva a fiú személyétől. Meggondolatlan lépésnek tartják megvérzését, és úgy gondolják, nem alkalmas arra, hogy közéjük tartozzon. Darren szeretné bebizonyítani rátermettségét (ezzel egy csapásra megvédené mestere becsületét is és elnyerné a teljesértékű vámpírságot), ezért vállalja az Avatási Próbákat. Ha sikerrel jár, vámpírrá válik, ha nem, menet közben úgyis elpusztul, vagy utólag megölik (bár erről természetesen elfelejtették időben tájékoztatni).


Életveszélyes próbák során kell bebizonyítania elszántságát, erejét, ügyességét és kitartását. Nem könnyű a helyzete, pedig még szerencséje is van, hiszen korára és termetére való tekintettel a tizenhét feladatból csupán ötöt kell kihúznia, amiket aztán teljesítenie kell. A megfontoltabb jelentkezők jóval több évig készülnek az eseményre, és még így is történnek sikertelen próbálkozások – amelyek az ő esetükben is halállal járnak.

 

Miközben Shan igyekszik barátai tanácsait felhasználva túljutni az első próbán, a Vámpírok Hegyének sötét mélyén végső szakaszába ér az Élveholtak Fesztiváljának előkészítése. Úgy látszik, a vámpíroknak is szüksége van a többnapos szórakozásra